Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

Botond mosolyának helyreállítása az elmúlt időszak egyik leginspirálóbb esztétikai fogászati kezelése volt a Dentoplant FogászatonA gondos tervezés és a fogszabályozó kezelés Dr. Vadász Anna munkáját dicséri.

Az eset összetettsége több szakterület összehangolt együttműködését igényelte, a befejező fázisban pedig cirkónium fogpótlásokkal valósult meg az esztétikai rekonstrukció.

Külön öröm volt végig kísérni ezt az utat, és látni, hogy a közös munka eredménye nemcsak egy szebb mosolyt, hanem egy magabiztosabb mindennapi életet is hozott Botond számára. Nemrég az egy éves kontrollvizsgálatra érkezett vissza hozzánk – elégedettsége és hálája számunkra a legnagyobb visszajelzés.

Minden mosoly egy történet. Néha egyetlen döntés is elég a változáshoz.
Botond meghozta ezt a döntést, mi pedig végig mellette álltunk.

 

A kezelés menetéről

A kiindulási állapotot többszörös csírahiány, mélyharapás, valamint hiányzó és bedőlt fogak jellemezték, amelyek nem tették lehetővé a fogpótlások elkészítését.

Első lépésként fogszabályozással kellett ideális fogérintkezéseket kialakítani, illetve elegendő helyet biztosítani a későbbi rögzített fogpótlások számára. Implantációs megoldás is felmerült a kezelési tervben, azonban a csontkínálat korlátai és a kezelés várható hossza miatt ezt végül a pácienssel közösen elvetettük.

A fogszabályozás során alsó és felső rögzített, önligírozó készüléket alkalmaztunk. 

A fogszabályozó kezelés elsődleges céljai:
– a metszőfogak tengelyállásának korrekciója
– a mélyharapás megszüntetése
– a megfelelő fogérintkezések kialakítása voltak

 

A szkeletális horgonylat szerepe

A szimmetria helyreállítását nehezítette, hogy a bal felső oldalzóna fogai a foghiány következtében bedőltek és előre mozdultak. A szükséges hely megteremtéséhez csontfelszínen rögzülő, úgynevezett szkeletális horgonylatot alkalmaztunk, amely lehetővé tette a fogak kontrollált hátra mozgatását. A készüléket a kezelés végén eltávolítottuk. A felső kettesek csírahiányosak voltak, ezért a szemfogakat előre zártuk, hogy a későbbi protetikai rehabilitáció során kismetszőként funkcionáljanak. A mélyharapás korrigálásához harapásemelőt alkalmaztunk a felső frontfogakon.

 

Esztétikus cirkónium koronák és hidak

Miután a fogszabályozás során sikerült megfelelő helyet és a stabil harapást kialakítani, megkezdődött a protetikai rekonstrukció Dr. Maráz Kinga vezetésével. Első lépésként ideiglenes hidak kerültek fel a teljes alsó és felső fogívre, a megfelelő harapási magasság beállításával. Ezek az ideiglenes pótlásokkal egy korábbi mosolyterv formavilágát valósítottuk meg.

A szájba helyezést követően fotódokumentáció és finom esztétikai korrekciók segítették a végleges forma kialakítását. A harapás stabilitását és az állkapocsízület panaszmentességét több hónapon keresztül követtük. Ezt követően először a felső, majd egy hónappal később az alsó fogívre is elkészültek a végleges cirkónium hidak.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Dentoplantnál rendszeresen valósítunk meg olyan komplex kezeléseket, amelyek több szakterület szoros együttműködését igénylik.

Ebben az esetben egy átfogó fogszabályozási, funkcionális és esztétikai rekonstrukció valósult meg. A pácienssel közösen megtett út több mint két évig tartott, de az elért eredmény valóban sorsfordító lett.

 

 További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!

 

Dr. Maráz Kinga

Konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvosa
Dentoalveoláris sebész szakorvos