Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

Blog

0.Főkép-min

2024. november 14-16. között Szegeden került megrendezésre a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Társaság (MAÁSZT) 25. jubileumi kongresszusa. A rendezvényen a Dentoplant Fogászati Rendelőt Dr. Maráz Kinga, vezető szájsebész szakorvos és Dr. Mészáros Csongor szakorvosjelölt kollégáink képviselték. Az esemény a szájsebészet hazai és nemzetközi aktualitásait mutatta be, az egyetemi klinikákon történő betegellátás tapasztalatait figyelembe véve.

Részletek
0.Főkép-min

Az utóbbi években egyre több tudományos fórum foglalkozik immunrendszerünk és a szervezetünkkel együtt élő mikrobiom kapcsolatával. A probiotikumok egy kisebb csoportja, a L. reuteri Prodentis® már közvetlenül a szájüregben is kifejti kedvező, gyulladást csökkentő hatását. Így az orális probiotikumok ezen speciális csoportját fogágybetegségek kezelésének kiegészítő terápiájában, vagy szájsebészeti műtéteket követően a gyógyulás támogatására is sikeresen alkalmazhatjuk.

Részletek
0.Főkép-min

2024. október 17-20 között immáron 4-dik alkalommal Budapesten, a Vigadó patinás épületében került megrendezésre az Urbán Regenerációs Symposium, melyen Rendelőnket Dr. Maráz Kinga vezető szájsebész kollégánk képviselte. A csont- és a lágyrészek pótlásának sebészi lehetőségei folyamatos fejlődésben vannak és a növekedési faktorok mellett a számítógépes módszerrel egyedileg tervezett graftok, műtéti hálók, csontblokkok és membránok mutatják a jövőt.

Részletek
0.Főkép-min

A cukorbetegség és a fogágybetegség két olyan krónikus állapot, amelyek külön-külön is jelentős hatással vannak az emberek életminőségére. Az utóbbi évek kutatásai arra világítottak rá, hogy e két betegség között igen szoros, oda-vissza ható kapcsolat áll fenn. Hazánkban több mint 1,2 millió felnőtt él cukorbetegséggel. A felnőtt cukorbetegek 100 lakosra jutó száma hazánkban húsz év alatt megháromszorozódott. A diabetes mellitusban szenvedők közül, szinte kivétel nélkül minden páciensnél jelentkezik a fogágy gyulladása is.

Részletek
0. Főkép-min

Az időben felismert fogágybetegség jó eredménnyel gyógyítható és szinten tartható. A fogágybetegség napjaink egyik népbetegsége, amelyben hazánkban tízből nyolc felnőtt érintett. Megfelelő kezelése fogazati állapotunk és általános egészségünk megőrzése érdekében egyaránt fontos. A fogágybetegség kezelését a Dentoplant Fogászaton a legmagasabb szakmai kritériumok szerint végezzük. Az időben elkezdett kezelés fogakat menthet!

Részletek
0.Főkép-min

A digitális munkafolyamat, vagy “digital workflow” a minőségi fogászati ellátás több területén mindennapossá vált. Az intraorális szkennerek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a páciensek fogazatáról történő szkenneléssel elkerüljük a lenyomatvétel okozta kellemetlenséget és olyan pácienseknek számára is elfogadhatóbb fogászati kezelést tudjunk biztosítani, akiknek ez eddig elképzelhetetlen volt. Rendelőnkben a legmagasabb szintű innovációval és digitalizációval egy kellemesebb páciens élmény kialakítása került a középpontba.

Részletek
0.Főkép fogmegtartó-min

A fogmegtartó fogászati kezelések közé azok a fogászati beavatkozások tartoznak, melyek célja a fogak megőrzése és helyreállítása ahelyett, hogy eltávolításra ítélnénk őket. Rendelőnk szakorvosainak magas szintű felkészültségéhez igazodva, a fogmegtartó fogászaton belül most azokat a speciális beavatkozásokat vettük sorra, melyeket a fogmegtartó szájsebészet csúcsának tekintünk és valóban a fogak utolsó esélyei. Ezek a műtétek a legmagasabb szakmai felkészültséget, korszerű anyagok alkalmazását és mindig nagyításban végzett kezelést jelentenek, mindezt több szakterület együttműködésével.

Részletek
0. Főkép-min

Szingapúrban került megrendezésre 2024. május 9. és 11. között a fogászati implantológiával foglalkozó szakembereket összetartó, svájci székhelyű szervezet, az International Team for Implantology (ITI) rendezett világkongresszusa. A közel 5700 résztvevő és több, mint 50 világhírű előadó részvételével megrendezett eseményen Rendelőnket Dr. Maráz Kinga vezető szájsebész kollégánk képviselte.

Részletek
2024. 05. 03.

Symposium Szeged 2024

0.Főkép-min

A tavaszi időszak -immáron hagyománnyá vált- fogászati kongresszusát rendezték a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs központjában 2024. április 25-27. között. A Dentoplant Fogászati Rendelőből ebben az évben is több kollégánk vett részt a szakmai programokon.

Részletek
0.Főoldali boxba-min

Rendelőnkben elsődleges szempont, hogy korszerű módszerekkel mentsük meg a saját foganyagot és minden páciensünk számára a legmagasabb esztétikai és funkcionális igényt kielégítő innovatív megoldásokat nyújtsunk. A letört fogak megmentésében a legkorszerűbb biomimetikus eljárások alkalmazása hosszú távon is tartós és sikeres megoldásnak bizonyulnak.

Részletek
0. Főkép Barcelona-min

2024.április 5.-én vette kezdetét Barcelonában az Első Nemzetközi Face Aligner Kongresszus, melyen Dr. Vadász Anna kollégánk is részt vett. A fogszabályozás legdinamikusabban fejlődő ága az aligneres orthodontia. A Face Aligner System az egyik legújabb és dinamikusan fejlesztett képviselője az aligneres (“láthatatlan”) fogszabályozásnak.

Részletek
0.Főkép.főoldaliboxba-min

Teljes fogatlansággal élők esetén egy jól működő fogpótlástól nem csak az étkezés minősége, hanem egész megjelenésük függ. Így gyakori igény páciensek részéről, hogy rögzítsük a fogsort. Ugyanakkor sokan idegenkednek a fogbeültetéstől és nem egyszer hangzik el a konzultációk során, hogy a páciens nem szeretne komolyabb műtétet. Rögzíteni azonban csak stabil pillérhez -jelen esetben implantátumokhoz- lehet. Tehát amennyiben valaki rögzített fogsort szeretne, a műtét nem kerülhető el, ugyanakkor az alsó fogatlanság esetére már két implantátum egyszerű behelyezésével is kínálkozik korszerű megoldás.

Részletek
IMG_9765

A fogselyem legalább olyan fontos eleme a szájápolásnak, mint a fogkefe. Fontos, hogy használatát a mindennapi szájápolási rutinba beépítsük. A fogselyem eltávolítja a fogak közötti lerakódásokat és plakkot, csökkentve ezzel a fogszuvasodás és a fogínyproblémák kockázatát. Tóth Emese Ajándék , a Dentoplant Fogászati Rendelő dentálhigiénikusa a fogselyem rendszeres használatának fontosságára hívja fel figyelmünket.

Részletek
0. Főkép.asszisztes-min

Fogászati szakasszisztenst keresünk újszegedi magánrendelőnkbe, minőségi fogászati kezelésekhez. Dinamikus csapatmunka részese lehetsz Szeged legmodernebben felszerelt fogászati és szájsebészeti magánklinikáján, ahol a fogászati szakma összes szakterülete együtt dolgozik. Kezdő, vagy gyakorlott kolléga jelentkezését is várjuk.

Részletek
1. Főkép.web-min

Különleges odafigyelést és előkészítést igényelnek azok a páciensek, akiknél fogászati vagy szájsebészeti kezelést olyan gyógyszer szedése mellett szükséges elvégezni, amely biszfoszfonát hatóanyagot tartalmaz. Ez a csontritkulás mérséklésére kifejlesztett gyógyszercsoport az állcsontokban is kifejti hatását és ott az alkalmazást követően akár 10 éven túl is nem kívánt mellékhatásként állcsontnekrózist okozhat.
A szakirodalmi adatok szerint nagy dózisú kezelés esetén 4% a nem kívánatos állcsontpusztulás esélye, míg a csontritkulás megelőzésére szájon át alkalmazott gyógyszerek esetében 0,1-0,001%.

Részletek
1. Főkép.dentoplant_blog_kep-min

Ismerünk egy olyan rögzített fogszabályozó készüléket, ami szinte észrevehetetlen. Nem átlátszó sínekről van szó, hanem a hagyományos fogszabályozó bracketeknek a fogak belső felszínére történő elhelyezésén. Az átlátszó sínek és a láthatatlan fogszabályozás korszakában háttérbe szorult téma a „belső” fogszabályozás kérdése, pedig az alignereknél sokszor hatékonyabb és biztosabb fogmozgatást lehet elérni vele.

Részletek
1. Főkép-min

Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért kellenek előkészületek egy fogpótlás elkészítése, vagy implantáció előtt. Miért kell leszedni a fogkövet és miért kell gyökérkezelni egy fogat? Miért nem lehet azonnal egy fogbeültetést elvégezni, vagy gyorsan pár fogat lecsiszolni és a koronákat feltenni? A kezelés tervezése és az előkészítése a pácienssel közös munka, egy út, melynek a célja az, hogy a fogpótlás és az implantátum megfelelő környezetbe kerüljön.

Részletek
1. Főoldali boxba-min

Csillogó gyermekszemek, ablakban várakozó kis csizmák, édességhegyek… Nem vitás, hogy a december az édes örömök hónapja a gyermekek számára is, így az ünnepek közeledtével úgy gondoltuk, hogy egy blogcikk keretében összefoglaljuk mindazt, amit a gyermekek érdességfogyasztásáról tudni érdemes.

Részletek
2023. 11. 10.

Fogbeültetés sablonnal

1. Főkép-min

A fogbeültetés vagy fogászati implantáció tartós és esztétikus megoldást nyújt az elvesztett fogak pótlására.  A sikeres fogbeültetés alapja a precíz tervezés és a gondosan felállított kezelési terv lépésről-lépésre történő követése. Napjainkra a számítógépes tervezés és a digitális munkafolyamatok (digital workflow) érdemi módon alakították át és vitték egy pontosabb irányba a sebészi sablonok tervezését is. 

Részletek
0. Főkép Dentoplant irányított biofilmjpg-min

Az irányított biofilm kezelés -vagy Guided Biofilm Therapy® (GBT)- a dentálhigiéniai kezelések ma elérhető legkorszerűbb változata. A kezelés célja az íny feletti és íny alatti biofilm alapos és fájdalommentes eltávolítása egy protokoll által leírt lépésekben. A kezelési folyamat egyéni diagnosztikán és parodontológiai kockázatértékelésen alapul, ami maximálisan figyelembe veszi az egyéni, speciális igényeket.

Részletek
0. Főkép zurich_logoval-min

Dr. Maráz Kinga vezető szájsebész kollégánk a múlt héten Nobel Biocare™ Digital Days továbbképzésén vesz részt Zürichben. A szakmai program célja a Nobel teljes digitális implantológiai munkafolyamtának az áttekintése volt a műtéti tervezéstől a fogpótlás készítéséig. A rendezvény előadója a Lyonban praktizáló és kizárólag digitális workflowal dolgozó, Dr. Renaud Noharet volt.

Részletek
1.Fedőkép.gyk-min

A gyökérkezelés kiváló megoldás az erősen sérült fogak kezelésére abban az esetben, ha a fogbél (pulpa) megfertőződött, elhalt, vagy a szuvasodás olyan kiterjedt, hogy azt nem lehet töméssel helyreállítani. A saját foganyag megőrzése érték, így mindenképp érdemes a fog megtartása érdekében a gyökérkezelést elvégezni. A gyökérkezelés megmenti a fogat a fogeltávolítástól és lehetővé teszi a páciens számára, hogy hosszabb ideig megőrizhesse természetes fogait.

Részletek
blog_kep_1

Különleges odafigyelést és előkészítést igényelnek azok a páciensek, akiknél a fogászati kezelést valamilyen belgyógyászati megbetegedés, vagy speciális gyógyszer szedése mellett szükséges elvégezni. Igen széles betegcsoportról beszélünk: ilyen kiemelt figyelmet igénylő fogászati ellátás szükséges a speciális gyógyszerekkel élők számára, pl.: véralvadásgátlók, antirezorptív szerek, vagy kemoterápiás gyógyszerek. Fogászati szempontból fokozott elővigyázatosságot kíván jó pár szív- és érrendszeri megbetegedés és műtét utáni állapot is. Ha a hazai statisztikákat vesszük alapul, akkor a 40 év korú férfi lakosság kétharmadának, a női lakosság felének van esélye arra, hogy életében valamilyen kardiovaszkuláris betegség következzen be.

Részletek
1. Főoldali KIs kép- esztétikustömések dentoplant-min

A Dentoplant Fogászati Rendelőnkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szakorvosaink által végzett kezelések tartósak, esztétikusak, és hosszú élettartamúak legyenek. A fogászatban elérhető legkorszerűbb technikákat alkalmazzuk úgy, hogy a jól bevált módszereket megtartjuk. Ilyen kiváló eredménnyel alkalmazott izolációs technika a kofferdám alkalmazása a gyökérkezelések során és esztétikus tömések készítésekor, így a kezelés folyamata kontrollált, a készült gyökérkezelés, vagy tömés élettartama pedig jelentősen meghosszabodik.

Részletek
2023. 07. 21.

Fogzási kisokos

1. Fedőkép csak a főoldalrad-min

Az első fog megjelenése nagy esemény egy baba életében, de a fogzás sajnos nem mindig zökkenőmentes a később előtörő fogak esetében sem. Álmatlanul töltött nyűgös napok sorát szeretnénk elviselhetőbbé tenni pár tanáccsal. Az első gyermekes szülők sokszor megriadnak a tünetektől vagy nem tudják hogyan segítsenek gyermeküknek átvészelni ezt az időszakot. Minél többet tud a szülő a folyamatról, annál jobban gyermeke segítségére lehet, hogy közösen vészeljék át ezt az időszakot.

Részletek
0. Fedőkép kicsi-min

A fogágybetegség és a szív- és érrendszeri betegségek között számtalan tekintetben találunk hasonlóságot és összefüggést. A kapcsolat kulcsa pedig a gyulladt fogágy tasakok mélyéről a véráramba préselődő baktériumok, toxinok és az általuk kiváltott gyulladásos reakció következményeiben keresendő.

Részletek
1. Fedőkép.ínyduzzanat-min

A fogíny duzzanat olyan általános fogászati probléma, amely életünk során bármelyikünknél jelentkezett már 1-2 alkalommal. Szerencsés esetben mire észrevesszük a problémát és időpontot kérünk fogorvosunkhoz, nyomtalanul el is múlik. Ugyanakkor érdemes figyelemmel kísérni a kialakult ínyduzzanatot, mert esetenként komolyabb gyulladásra, vagy elhalt fogra is figyelmeztethet.

Részletek
1. Főkép.fogváltás-min

A tejfogaknak kisgyermekkorban nagyon fontos szerepük van. Fő céljuk, hogy megkönnyítsék a szilárd táplálék fogyasztását, segítsék a beszédet, és szerepet játszanak az állcsontok normál fejlődésében. Ezen kívül őrzik a helyet a maradó fogak számára az állkapocsban. 6 éves kor körül azonban elkezdenek mozogni, majd kiesnek, hogy a maradó fogak vegyék át a helyüket. Mivel a gyerekeknek 20 tejfoga van, a felnőttnek pedig 32 maradó foga, így könnyen kiszámolható a különbség, ami azt is jelenti, hogy nem csupán fogváltásról van szó, hanem új fogak előbújásáról is.

Részletek
1.-Fedőkép-min1 (5)

2023.március 29.  – Dr. Maráz Kinga 3 napos intenzív csont- és lágyszövet regenerációs kurzuson vett részt Dr. Urbán István klinikáján, Budapesten

Részletek
1. Fedőkép-min

Napjainkra elfogadottá vált, hogy a hiányzó fogak pótlásának a legkorszerűbb lehetősége a fogbeültetés, azaz a fogászati implantátum behelyezése. A rendelőnkben alkalmazott prémium kategóriás implantátum rendszerek sikeraránya kiemelkedő és biztonságos. Ma már sokkal inkább az a kérdés mit kell azért tennünk, hogy 5-10 év után is kitűnően működjenek ezek a fogpótlások. Megfelelő gondossággal kivitelezett fogbeültetés és jó szájhigiénia mellett az implantátumos fogpótlások egy teljes életen át kiválóan működnek, de ezért a kezelőorvosnak és a páciensnek sokat kell tennie.

Részletek
1.Fedőkép.barázdablog-min

Az iskolai fogászati szűrővizsgálatok szezonjával a barázdazárás témája is évről évre felszínre kerül. Mind a szülők, mind a gyermekek szeretnék részletesebben megtudni, mi is az a barázdazárás?
A barázdazárás egy olyan megelőző gyermekfogászati kezelés, amellyel a maradó fogak korai védelme biztosítható a fogszuvasodással szemben. Egy olyan fájdalmatlan beavatkozás, melynek során a fogorvos nem használ fúrót, mert még nincs rá szuvasság.
A frissen előtört – azaz még nem szuvas- maradó őrlőfogak védelmére fejlesztették ki ezt a módszert. Mivel az első maradó őrlőfogak már 5-7 éves kortól előbújnak és sokkal hajlamosabbak a szuvasodásra, érdemes még időben élni a lehetőséggel és a gyermekfogorvos tanácsait megfogadni.

Részletek
0.Főkép.vágva-min

A Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelőben, Szegeden ingyenes 𝗖𝗹𝗲𝗮𝗿𝗖𝗼𝗿𝗿𝗲𝗰𝘁™ nyílt napot tartunk 2023. április 27-én, csütörtökön Dr. Vadász Anna vezetésével és a Straumann Group támogatásával. A nyílt nap keretei között szűrővizsgálatot és tanácsadást nyújtunk mindazoknak, akik a láthatatlan fogszabályozás csúcskategóriás rendszerét, a ClearCorrect™ sines fogszabályozást szeretnék megismerni! A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Érdeklődni és előszűrésre jelentkezni: ☎️ +36 302645024 számon, vagy info@dentoplant.hu emailcímen lehet, a „ClearCorrect nyílt nap”-ra hivatkozva lehet.

Részletek
Főkép-min

A multibracket készülékek a leggyakrabban alkalmazott fogszabályozó készülékek napjainkban. Bár számos típusuk létezik, pár általános jellemző elmondható róluk.

Ezek a készülékek előre gyártott elemekből állnak, azaz a készülék elemei nem egyedileg, személyre szabottan kerül legyártásra (pár ritka kivételtől eltekintve). A gyártók átlag értékek, és a természetes fogazatban előforduló alaki jellemzők alapján határozzák meg a különböző elemek formáját és fizikai jellemzőiket. Úgy fejlesztik őket, hogy a populáció nagy részében sikerrel alkalmazhatóak legyenek. Az egyedi különbségek figyelembevétele a szakorvos feladata, így a szakember a különböző elemeket egyedileg, a páciensre személyre szabottan alkalmazza „térben és időben”.

Részletek
Főkép

A megfelelő szájhigiénia egy fogászati kezelés megkezdésének az alapja, szájhigiénia nélkül nincs sem sikeres esztétikai fogászati kezelés, sem szájsebészeti beavatkozás. Megfelelő dentálhigiéniával nem csupán fogaink egészségét őrizhetjük meg, hanem számtalan belgyógyászati kórkép kialakulása is elkerülhető.

Részletek
főkép-min

Az esztétikai területen végzett fogbeültetések kivitelezése során számtalan fejlesztés segíti a szájsebész és fogorvos munkáját, hogy minél pontosabb és esztétikusabb fogpótlások készülhessenek a fogbeültetésekre. Rendelőnkben a Nobel Biocare minőségi implantátum rendszereit alkalmazzuk, melyhez a prémium minőségű, fémmentes és egyedi Nobel Procera™ fogpótlásokkal esztétikus és időt álló megoldásokat kínálunk. Páratlan esztétika, kiemelkedő garancia, időtálló érték a Procera fogpótlás.

Részletek
FŐKÉP-min

Amint véget ér az aktív fogszabályozó kezelés, megkezdődik a fogszabályozás retenciós fázisa. Ezt a periódust legalább annyira komolyan kell venni, mint a rögzített fogszabályozós időszakot, hisz annak a végeredménye csak így lesz tartós. A retenciós készülékek feladata az elért eredmény megőrzése. A sikeres fogszabályozás nem sokat ér, ha az elért állapotot nem tartjuk fenn hosszú távon. A fogak részleges visszamozdulása a megszerzett eredmény ellenére előfordulhat. Ez egy természetes, de nem kívánatos folyamat. Megakadályozása kivehető és fix retenciós készülékekkel lehetséges.

Részletek
Főkép-min

Fogorvos álláslehetőség a Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelőben, Szegeden!

Szegedi fogászati rendelőnkbe munkájára igényes fogorvos kollégát keresünk első sorban konzerváló fogászati, esztétikai fogászati kezelésekhez és fogpótlásokhoz. Rendelőnkben dolgozó szakemberek a fogászat több szakterületét lefedik, szájsebészet, implantológia, gyermekfogászat, gyermek- és felnőtt fogszabályozás, parodontológia. A fenti szakterületek együttműködéséhez keresünk olyan fogorvos kollégát, aki első sorban kiemelkedő minőségű esztétikus töméseket és fogpótlásokat készít. Kezdő fogorvos, vagy munkáját maximalista precizitással végző gyakorlott fogorvos is jelentkezhet az alábbiak szerint:

Részletek
Főkép-min

A fogzománc felületén igen gyakran alakulnak ki fehér foltok, amelyek a frontfogakon először csak esztétikai problémát okoznak, majd később a fog szerkezeti meggyengüléséhez és szuvassághoz is vezethetnek. A nemzetközi kutatási eredmények alapján az utóbbi években jelentősen megemelkedett az ilyen típusú elváltozások gyakorisága. (1986 és 2012 között 1,2%-ról 30,4%-ra -US Oral Health Surveys).

A fehér folt a zománc felszíni vagy feszín alatti demineralizációját jelenti üregképződés nélkül. Éppen ezért fontos, hogy fogorvosunk eldöntse, hogy a fehér folt milyen formájáról van szó. A fehér folt a fogfelszín leszárításával mindig intenzívebbé válik. A fogfelszínen kialakuló krétafehér foltok mögött a zománc meggyengülése és kioldódása állhat.

Részletek
Főkép-min

Azokban az esetekben, amikor nem áll rendelkezésre elegendő számú jó állapotú pillérfog, akkor már nem készíthető a saját fogakra rögzített fogpótlás. A fogsor végéről hiányzó őrlőfogak pótlására rögzített fogpótlást sajnos csak implantátumok beültetésével tudunk készíteni.

A sorvégi foghiányok pedig azok a speciális esetek, amikor a fogív „rövidül”, így nincs hátsó fogpillér. Ilyen esetekben a fogbeültetéssel biztosított implantátum pillérekre felkerülő koronák, vagy hidak az eredeti fogakhoz leginkább hasonlító, működésben stabil fix megoldásnak bizonyulnak. A sorvégi foghiányok fogpótlásának másik lehetősége, amikor nem kerül implantátum behelyezésre. Ekkor a pillérek hiányában csak a fémlemezes, részleges kivehető fogpótlás készíthető el, amelynek viselése és megszokása nehézségekkel jár viselője számára.

Részletek
1-min

Az egészséges fogak, a hibátlan mosoly és a jó szájhigiénia az ápolt megjelenés alapja gyermekeknél és fenőtteknél egyaránt. Mivel a december gyermekeink számára az édes örömök hónapja, megfelelő odafigyeléssel tehetünk azért, hogy a fogak ne romoljanak és az ünnepek nyugodtan, fogászati panaszok nélkül teljenek.

A tejfogak 6 hónapos kortól kezdenek előbújni és kb. 6 éves korig a 20 db tejfog biztosítja a rágást a kisgyermekek számára. A tejfogaknak épségben ki kell bírnia, hogy a gyermek megtanulja elsajátítani a szájápolást és a szülő segítségével ekkor alakulnak ki a megfelelő szájhigiénés szokások is. A tejfogaknak nem csupán a rágásban, de az állcsontok növekedésében kiemelt jelentősége van. Azt szintén kevés szülő tudja, hogy a tejfog szerkezetileg nem csupán egy „kisebb fog” hanem jóval vékonyabb zománcréteg védi, azaz a maradó fogaknál kevésbé ellenálló a koronai része, így jelentősen sérülékenyebb is.

Részletek
Főkép - Fogágybetegség Dentoplant Szeged fogorvos-min

Érdemes odafigyelni ínyünk egészségére, mert egyes esetekben nem csak felületes gyulladásra, hanem fogágybetegségre, vagy akár belgyógyászati kórképre is figyelmeztethet. Amikor az íny megduzzad és lüktet, fogmosásra vérzik és érzékeny, nagy valószínűséggel ínygyulladás alakult ki. Ilyenkor érdemes időben felkeresni fogorvosunkat, mert a gyulladást kiváltó ok megszüntetésével az íny maradéktalanul meggyógyul. Az okok feltárása kiemelten fontos, mert a lepedék és fogkő okozta ínygyulladás mellett hormonális változásokra , vagy a szervezet csökkent védekezőképességére is figyelmeztethet a tünet.

Részletek
Főkép-min

A fogszabályozó kezelés célja a harmonikus mosoly kialakítása az állcsontok egészséges dimenzióinak létrehozása mellett. Az esztétikus fogazat megvalósítása során számtalan módszer alkalmazását kell mérlegelnie a fogszabályozó szakorvosnak.

A fogszabályozás történetének legrégebbi, és máig egyik legvitatottabb kérdésköre fogak sorba-állításához szükséges hely megteremtésének módja.

Többféle helyteremtési módszert alkalmazunk és ennek típusát mindig a kezelt eset kiértékelését követően egyedileg határozzuk meg. A helyteremtés lehetőségének eldöntése és helyes megválasztása a fogszabályozó szakorvos feladata, az orthodonciai kezelési terv része.

Részletek
0. FŐKÉP Dr. Maráz Kinga fogágybetegség kezelése-min

A fogak nyaki részén kialakult kopásokat, léziókat, vagy fognyaki szuvasságokat többféle különböző behatás okozhatja. A fognyaki lézió kialakulásának ütemétől, a lézió mélységétől függően igen változatos lehet a klinikai kép is, egyesek az ingerekre jelentkező erős fájdalom miatt keresik fel fogorvosukat, mások mély kopásokkal is panaszmentesen használják fogaikat.

A fognyaki léziók témaköréhez szorosan kapcsolódik az ínylehúzódások kialakulása is, tekintettel arra, hogy a gyökérfelszínnek először szabaddá kell válnia ahhoz, hogy azon valamilyen elváltozás kialakuljon. A fogak nyaki részén kialakuló ínyrecessziók kezelése és prognózisa az okok felderítésével szoros kapcsolatban működik, azaz semmiképpen sem általánosíthatunk, hogy minden esetben fognyaki töméssel kell ellátni ezeket a fogakat. Alapos kiértékelést követően lehet a kezelésről döntést hozni, ami a fognyaki töméstől az ínyrecesszió sebészeti korrekciójáig terjed. Mindkét esetben csak alapos szájhigiéniai kontroll mellett van esély a gyógyulásra.

Részletek
Fokep-min

A fogágybetegség az egyik leggyakoribb krónikus betegség, amely a felnőtt korban történt fogelvesztések 70%-át okozza. A fogágybetegségek kezelése nem csak fogainkat mentheti meg, hanem több általános, a szervezetünk egészét érintő megbetegedés rizikóját csökkenti.

A klinikai gyakorlatban a fogágybetegségek kezelésére alkalmazott fő lépéseket már évtizedek óta meghatározott sorrendben végezzük. A fogágybetegség diagnosztikájának finomításával és a protokollok kiterjesztésével a kezelési stratégiák irányát is „útjelző táblák” irányítják a szakorvos számára.

A diagnózis felállítását és a kezelés előkészítését követően az újraértékelési fázis egy fontos állomás a kezelés menetében, itt dől el, szükséges-e tasaksebészeti beavatkozást végezni, illetve kiderül, hogy a páciens mennyire partner a fogak megtartásában és kialakítható-e a megfelelő szintű szájhigiénia.

Részletek
Fokep-min

Megfelelő megvilágítás mellett, fogászati tükörrel, professzionális nagyítóval, fluorescens mikroszkóppal vehető észre legjobban a fogszuvasodás. A kezdődő fogszuvasodás akár évekig nem okoz semmi panaszt úgy, hogy közben a szuvasság egyre mélyebbre hatol a fogban. A lyukas fogat minél később vesszük észre és minél később fordulunk fogorvoshoz, annál nehezebb feladat lehet a fog megmentése, mert az idővel arányosan egyre nagyobb roncsolódás alakul ki a fogon.

Részletek
Fokep-min

A bölcsességfogak szerepe sokáig nem volt tisztázott a fogszabályozási kezelési folyamatban. Ennek köszönhetően még ma is sok fogorvos, illetve páciens első kérdése a fogszabályozó szakorvos felé, hogy akár már az első konzultáció előtt érdemes-e őket eltávolítani.

Részletek
blogimagegirl

A fogszuvasodás (szaknyelvben: caries) a szájüregben jelentkező olyan összetett, idült folyamat, amikor a fogak keményszövetei, azaz a fogzománc és a fog dentinállománya felpuhul, töredezik és véglegesen roncsolódik.
Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy lyuk képződik a fogon, amely kezelés nélkül egyre nagyobb lesz, mert a felpuhulást és letöredezést csak szakszerű fogorvosi ellátás tudja megállítani. Napjainkra a fogszuvasodás a népesség leggyakoribb idült betegségének tekinthető, a fogágybetegség (parodontitis) mellett. A caries előfordulási gyakorisága 95%.

Részletek
Főkép3-min

Szegedi fogászati rendelőnkbe munkájára igényes fogorvos kollégát keresünk első sorban endodontiai és konzerváló fogászati kezelésekhez. Rendelőnkben dolgozó szakemberek a fogászat minden szakterületét lefedik, szájsebészet, implantológia, gyermekfogászat, fogszabályozási tanácsadás, parodontológia és protetika. A fenti szakterületek együttműködéséhez keresünk olyan fogorvos kollégát, aki első sorban kiemelkedő minőségben gyökérkezel és készít esztétikus inlaye, töméseket. Kezdő fogorvos, vagy munkáját maximalista precizitással végző gyakorlott fogorvos is jelentkezhet az alábbiak szerint:

Részletek
fokep-min

A fogászati implantáció, vagy fogbeültetés egy olyan korszerű fogpótlási eljárás, melynek során a fogatlan állcsontba műgyökeret ültet be a szájsebész, annak érdekében, hogy erre fogpótlást lehessen rögzíteni.

A fogbeültetésre készített rögzített fogpótlások tervezése már a fogbeültetést megelőzően elkezdődik. És bizony az időzítésen nagyon sok múlhat. Már a rossz fogak eltávolításakor tudnunk kell, hogy a páciens milyen fogpótlást szeretne és amennyiben implantációt tervezünk, a fog eltávolítását is megfelelően kell időzíteni ahhoz, hogy a lehető legtöbb csontmennyiséget meg tudjuk őrizni. Ha a fogeltávolítás és a fogbeültetés között sok idő telik el, akkor biztosan „összeesik” a fogeltávolítás helye. Így a fogbeültetés időzítésének kérdésköréhez szorosan kapcsolódik a fogeltávolítás helyének alveólus prezervációval történő ellátása is.

Részletek
Fokep-min

A palatinális gyorstágító készülék (elterjedt elnevezése: „hyrax készülék”) célja a felső állcsont tágítása. Azokban az esetekben szükséges az alkalmazni, amikor a felső állcsont szélessége nem megfelelő. Használata többnyire fájdalommentes, azonban mindennapos figyelmet és ellenőrzést igényel.

Részletek
fokep-min

A fogszabályozó kezelés egy hosszú, ám igen kifizetődő folyamat, amely által visszanyerhetjük fogsorunk esztétikáját, megfelelő funkcióját. Tudni érdemes, hogy a fogszabályozó készülék viselése során, ha ritkán is, de felmerülhetnek bizonyos problémák, kellemetlenségek, amelyek megoldást igényelnek.

Minden esetben kerülendők azok a tevékenységek (és bizonyos ételek fogyasztása), amelyek a fogszabályozó készülék sérülését, elvesztését, fogakról történő leválását okozhatják, ugyanis a leváló, vagy sérült fogszabályozó elemeket a páciens belélegezheti, lenyelheti, vagy egyéb módon is sérülést okozhatnak.

Alábbi blogcikkünkben Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvos gyűjtötte össze a fogszabályzó készülék leggyakrabban felmerülő problémáit, illetve azt, hogy a páciens részéről milyen teendők vannak az egyes esetekben.

Részletek
1.Főkép-min

Az Europerio kongresszus a parodontológia és az implantológiai szakterület három évente megrendezett világtalálkozója, melynek minden alkalommal más-más nagyváros ad otthont. A kongresszus szervezője az European Federation of Periodontology (EFP), amely az európai parodontológiai társaságokat összesítő legnagyobb szakmai szervezet.

Részletek
fokep-min

A rögzített fogszabályozó készülékek térhódításának köszönhetően egyre több páciens választja ezt a kezelési lehetőséget. Az eszközpaletta bővülésének és a felhasznált anyagok sokszínűségének köszönhetően ma már nem csak a gyermekek, hanem a felnőttek körében is egyre elterjedtebb. A kezelés célja a teljes funkcionális és esztétikai rehabilitáció. A sikeres eredmény eléréséhez azonban elengedhetetlen a tökéletes szájhigiénia fenntartása, a fogszabályozó megfelelő tisztítása.

Részletek
03-min

Az implantátumos fogpótlás hosszú távú sikeressége jelentős mértékben függ a megfelelő szájhigiénia kialakításától. Az egészséges fogágy és a fogak tisztasága egy olyan alap, ami nélkül sem tartós esztétikai eredmény, sem hosszú távon jól funkcionáló implantátum nem tartható fenn. A megfelelő szájápolási rutin elsajátítása és alkalmazása a fogbeültetések zavartalan működésének is egyik feltétele.

Részletek
főkép_blog-min

Interjút készítettünk Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvossal, aki főállásban a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika, Craniofaciális szakrendelésén dolgozik, délutánonként pedig Újszegeden, a Dentoplant Fogászati Rendelőben kezel pácienseket.

Részletek
fokep-min

A technika fejlődésének köszönhetően ma már úgynevezett szkeletális horgonylatok állnak a rögzített fogszabályozó kezelések szolgálatában.
Alábbi blogcikkünkben Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvos gyűjtötte össze mindazt a fontos információt, amit laikusként a szkeletális horgonylatokról tudni érdemes.

Részletek
image_6483441-min

Ahogy a hagyományos fogszabályozó készülékek felhelyezésénél, úgy itt sem kerül fel az első
találkozó során a fogszabályozó sín a páciens fogaira. Hiszen annak érdekében, hogy
tökéletes mosolya lehessen valakinek, számos munkafolyamaton, egyeztetésen kell
végighaladni, nem beszélve a rengeteg háttérmunkáról. Az alábbi lépésekkel próbáljuk
szemléltetni, hogy a láthatatlan fogszabályozással, hogyan érünk el rövid időn belül látható
eredményeket.

Részletek
fokep

Amikor fogbeültetés előtt felkeressük a szakorvost, egy beszélgetést és állapotfelmérést követően részletes kezelési tervet kapunk. A kezelési tervet a szakember a személyes megbeszélésre alapozott információk alapján dolgozza ki. Ilyenkor rengeteg szempont, fogpótlás típus, műtéti módszer, csontpótlási módszer is szóba kerül. Végül a kiválasztott megoldásnak már az implantátum típusára és az implantátum árára is ki kell térnie.

Részletek
fokep-min

Problémás jellegük miatt a bölcsességfogak különleges szerepet töltenek be a fogászatban. Habár a felnőttek egy részénél nem bújnak elő, a legtöbb embernek mégis négy bölcsességfoga van. A szájüregben leghátul elhelyezkedő és legutoljára előbújó bölcsességfogak gyakran nem férnek el az állkapocsban, ferdén nőnek ki, nyomják a szomszédos fogat, így velük összefüggésben igen gyakoriak a fájdalmas fogászati panaszok.
Blogcikkünkben áttekintjük, hogy a páciensek szempontjából melyek a leggyakoribb tünetek, amelyeket bölcsességfogak okoznak, illetve ilyen esetekben mire érdemes odafigyelni.

Részletek
fokep-min

Bizonyára sok szülő tapasztalta azt gyermekénél, hogy a kortársakhoz viszonyítva a maradó fogak előtörése még várat magára. Számos ok állhat ennek hátterében, amely kiderítéséhez mindenképp szükséges egy személyes fogorvosi konzultáció, alapos vizsgálat és röntgendiagnosztika.

Részletek
fokep-min

Sokan úgy képzelik el a fogszabályozást, hogy amikor megtörténik a kellő elhatározás és felkeresnek egy erre specializálódott rendelőt az őket zavaró probléma megoldásának érdekében, már az első adandó alkalommal fogszabályozó készülékkel távoznak. Ez azonban nem ennyire egyszerű! Nagyon fontos a pontos kezeléstervezéshez az alapos és precíz dokumentáció elkészítése. A betegek számára ”láthatatlan” háttérmunka eredménye a végső célt és sikert biztosító kezelési terv megszületése.

Részletek
fokep

Sokaknak erőt kell venni magukon ahhoz, hogy korábbi rossz élményüket leküzdve ismét fogorvosi székbe üljenek. Több páciensünk számol be arról, hogy évekig győzködte magát, mire meg tudta osztani panaszait kezelőorvosával. A páciens és a fogorvos viszony erős bizalmon alapul, így egy évek óta bizonytalankodó beteg megjelenése mindig kiemelt figyelmet és elismerést jelent a fogorvos számára.

Részletek
Young smiling woman holding invisalign braces in studio, dental healthcare and Orthodontic concept

Manapság már a páciens korától függetlenül szinte bármilyen fogászati rendellenesség orvosolható fogszabályozó kezeléssel, azonban nem mindegy a készüléktípus megválasztása.
Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvos blogcikkéből megismerhetjük a láthatalan fogszabályozók világát, azon belül is a professzionális Clear Correct™ rendszert.

Részletek
0.FŐKÉP-min

A gyökérkezelés szó hallatán sokan összerezzennek, hiszen azt gondolják, hogy egy fájdalmas és kellemetlen fogorvosi beavatkozásról van szó. Valójában napjainkban a gyökérkezelés egy fájdalommentes, fogmegtartó kezelés, amit nagy nagyításban specialista fogorvos végez. Éppen ezért, amikor már fáj egy fog érdemes mielőbb felkeresni az endodontus fogszakorvost, mert szakszerű kezeléssel elkerülhető a fogvesztés és a fog jó eredménnyel megtartható.

Részletek
fokep

Sokan gondolhatják úgy, hogy a fogszabályozás mindössze azt jelenti, hogy a fogszabályozó készülék egy-két év alatt a megfelelő helyre mozgatja a fogakat, majd a kezelés végén a feladat elvégeztével lehet gyönyörködni a tökéletes mosolyban.

Részletek
fokep-min

Amikor nincs megfelelő mennyiségű csont a felső állcsontban ahhoz, hogy a fogak pótlására implantátumot ültessünk be, akkor sok esetben az arcüreg alapjának csontpótlásával kell a műtétet kiegészíteni. Az arcüreg emelés a csontpótlások egy speciális típusa, amelyet az egyedi anatómiai helyzet miatt az arcüreg nyálkahártyája és arcüreg csontos alapja közötti területen, az arcüreg alapjának mesterséges „megvastagítására” dolgoztak ki az 1970-es években.

A szájsebészeti szakirodalom „sinus lift” , vagy „sinus elevatio” néven ismeri azt a műtéti technikát, amelyet fordításban arcüreg emelésnek nevezünk.

Részletek
0. Főkép-min

2021.12.15. – Dr. Maráz Kinga a Berni Egyetemen fogágy plasztikai sebészeti kurzuson vett részt, avagy „Battle of Concepts”: Coronally Advanced Flap versus Tunnel for the Treatment of Mandibular Recession, University of Bern

Részletek
Főkép Tények és tévhitek

Mindannyiunk számára fontos az emberi kapcsolatokban az első benyomás, egy harmonikus, magabiztos mosollyal pedig egyből pozitív energiát tükrözünk. A felnőttkori fogszabályozás tervezésében az esztétikai igény mellett nagyon fontosak az orvosi és egészségügyi szempontok is.

Részletek
Fokep

A korona az egyik legegyszerűbb fogpótlás, amely egyetlen fog helyreállítására szolgál. Nem foghiányt pótlunk vele, hanem egy meglévő fog koronájának jelentős mértékű hiányát restauráljuk. A fogkoronát az előkészített fog meglévő részére – a korona anyagától függően – speciális ragasztócementekkel rögzítjük. Korona készülhet egyetlen beültetett implantátumra is, ilyenkor különféle felcsavarozható megoldások közül választhatnak pácienseink. Jelen cikkünkből a saját fogakra készülő koronákról tudhatnak meg részleteket.

Részletek
Főkép

Rendelőnkben nagy hangsúlyt fektetünk pácienseink megfelelő szájhigiéniájára. Fontos számunkra, hogy elsajátítsák a helyes szájápolási technikákat és megismerjék azokat a különböző segédeszközöket, melyekkel hatékonyabban tudják tisztítani a fogaikat. Sokéves tapasztalatunk szerint igen gyakori szájápolási hiba a fogközök tisztításának elmaradása. Sokan azt hinnék, hogy ezeket a fogfelszíneket nem olyan fontos ápolni, mint a látható részeket. A fogközök higiéniájának jelentősége abban rejlik, hogy a tisztítás elhanyagolása miatt felhalmozódó lepedék ínygyulladás, fogszuvasodás, vagy akár kellemetlen leheletet kiindulópontja is lehet, így érdemes odafigyelni ezekre a részletekre is.

Részletek
Fokep (1)

Csontpótlásra akkor van szükség, amikor az elvesztett fogak helyén a csontállomány annyira elsorvad, hogy emiatt nem lehet megfelelő biztonsággal implantátumot beültetni. Az elmúlt években a szövetregeneráció a fogászati területen is jelentős eredményeket ért el, ennek köszönhetően több megbízható csontpótlási technika és csontpótló anyag is sikeresen használható.

Részletek
fokep-min (2)

A Dentoplant Fogászati Rendelőben Dr. Roszik Melitta aneszteziológus kollégánk vezetésével rendszeresen alkalmazunk fogászati kezelések kiegészítéseként professzionális fájdalomcsillapítást és nyugtatást, így növelve a fájdalomcsillapítás hatékonyságát. Az eljárást szedo-analgéziának nevezzük, ami annyit jelent, hogy a kezelés során alkalmazott fájdalomcsillapítás és nyugtatás együtt fejti ki hatását. Ajánljuk a szedálást mindazoknak, akik tartanak a fogászati beavatkozásoktól, vagy olyan esetekben, amikor bonyolultabb műtéti beavatkozásokat, csontpótlást, arcüreg emelést tervezünk. Éber szedációval akár több kezelés is elvégezhető egyszerre, kellemetlen élmény és fájdalom nélkül.

Részletek
Fokep

A kivehető készülékek talán a legjobban ismert és legrégebb óta alkalmazott eszközök a fogszabályozásban. A készülékek hatásmechanizmusa alapján a vizsgálatok azt az eredményt hozták, hogy a pontos diagnózis és kezelési terv alapján kiválasztott eszköz a fogszabályozó terápia igen hatásos eszközeként szolgál.

Részletek
fo

Esztétikailag kiemelt területeken érdemes alaposan megtervezni még egy egyszerűbb feladatnak tűnő foghúzást is.
Különösen egy frontfog eltávolítása előtt fontos eldöntenünk, hogy milyen végleges fogpótlást választunk, mert nem mindegy, hogy azonnali fogbeültetést, vagy hagyományos híd fogpótlás a cél. Amennyiben szeretnénk elkerülni a fogeltávolítást követő csontleépülést, akkor a fogeltávolítást úgynevezett alveólus prezervációs technikával egészítjük ki.

Részletek
Fokep

A gyökérkezelés gyakran szükséges velejárója egy fogászati kezelésnek, amely a közhiedelemmel ellentétben nem jelenti az adott fog végét. A gyökérkezelést ma már fogszakorvos specialista, az endodontus végzi. Mikroszkóp használatával és speciális képzettséggel jelentős sikeraránnyal megmenthetők gyökérkezelés alkalmazásával a sérült fogak.

Részletek
1.Főkép-min

Sokakban él az a téves elképzelés, miszerint a fogszabályozó kezelés csak a fogak mozgatásából és esztétikus mosoly kialakításából áll. Azonban ez nem egészen van így, hiszen a fogszabályozással gyermekkorban még az állcsontok szimmetrikus növekedése is befolyásolható, amit felhasználva sokkal hatékonyabb fogszabályozási módszerekre nyílik lehetőség.

Részletek
fokep-min-min

Lézeres fogászati kezelések több típusát is alkalmazzuk a Dentoplant Fogászati Rendelőben. Megfelelő előkészítést követően kitűnő eredménnyel alkalmazható a lézer fogágybetegségek kezelése során, mind sebészi tasakműtétekhez, mind fotodinámiás kezelésként alkalmazva. Különböző hullámhosszokon beállítva pedig még további kezelési lehetőségekre is kiváló lehet

Részletek
1. Főkép Nobel On1

A mai korszerű implantátumra készülő koronák felcsavarozhatók. A technikai fejlődéssel elhagyjuk a régi, ragasztással történő rögzítési módszert. Esztétikai zónába, frontfogak pótlására a legmagasabb esztétikai követelményeknek megfelelő és egyedileg formázott Procera® koronákat, míg hosszabb hidak megvalósításához a Procera®, On1™, vagy fémkerámia megoldásokat javasoljuk.

Részletek
1. FŐKÉP vágva-min

A Dentoplant Fogászati Rendelőben a mindennapi fogászati kezelésekhez a legkorszerűbb 3 dimenziós röntgen diagnosztikát tudjuk biztosítani helyben pácienseink számára. A cone beam CT felvétel segítségével orvosaink pontosabb diagnózist tudnak felállítani.

Részletek
fokep

A fognyakról lehúzódó íny először nem okoz panaszt, a legtöbb ember számára fel sem tűnik a változás, de idővel egyre látványosabban halad előre a folyamat. Azonban ekkor már nem csak esztétikai problémát eredményez, hiszen az íny pozíciójának változása megváltoztatja a fogágy felépítését is.

Részletek
Fokep

Különösen a meleg nyári napokon okozhatnak kellemetlenséget hideg étel, vagy ital fogyasztását követően megfájduló fogaink. A hidegre való érzékenységet azonban sok tényező okozhatja. Olvassa el alábbi blog cikkünket, melyben tájékozódhat a fogérzékenység legmodernebb kezelési formáiról is.

Részletek
fokep

Az állkapocs ízületben jelentkező kattogás, vagy a rágóizmokban jelentkező fájdalom gyakran előfordul. Egy nagy ásítást követő roppanás és fájdalom, vagy a rágóizmomban keletkezett fájdalmas duzzanat mindannyiunkat utolérhet.

Részletek
tejfog-min

A tejőrlők infraokklúziója (rágósík alatti pozíciója) nem ritka a gyermekek esetében, korai felismerése az általános fogászati praxisokban is fontos szereppel bír. Előfordulása az alsó fogívben gyakoribb, akár mindkét oldalon megjelenve és főként az első tejőrlőket érinti.

Részletek
2021. 05. 25.

A fogágybetegségekről

Fokep

A fogágybetegség napjainkban is népbetegségnek számít, megszüntetése nemcsak a fogak, de az általános egészségünk megőrzése érdekében is fontosabb, mint gondolnánk. Ha időben fordulunk szakemberhez és visszajárunk a gondozási programba, akkor önfeledten mosolyoghatunk idős korunkban is, és nemcsak a mozgó fogak és az ínyvisszahúzódás kerül el minket, hanem több belgyógyászati kórképtől sem kell aggódnunk.

Részletek
Fokep-min

Sokan csak erős fogfájdalom, vagy panasz esetén fordulnak fogorvoshoz, azonban egy beteg fogból fogfájdalom nélkül is kialakulhat olyan góc, ami egész szervezetünk egészségét károsan befolyásolja.

Részletek
Fokep

Rendelőnkben a legkorszerűbb szájhigiéniás kezeléseket alkalmazzuk, hogy pácienseink fogai tiszták, fogpótlásaik pedig jól karban tartottak legyenek. Fontos számunkra, hogy egy kezeléssorozat befejeztével örömmel térjenek vissza hozzánk szájhigiéniás kezelésekre.

Részletek
Dentoplant Szeged

Dr. Maráz Kinga dentoalveoláris sebész kollégánk a Szegedi Tudományegyetem Dentális implatológia kurzusa részére tartott előadást 2021.04.22-én.

Részletek
2021. 05. 03.

Esztétikai részárás

Fokep

A fogak közötti rés nem csupán esztétikai kérdés. Egyes esetekben a megoldás roppant egyszerű, és akár egy alkalommal elvégezhető a megoldást nyújtó kezelés, míg más esetekben akár fogszabályozás is szükséges lehet. Minden páciens esete eltérő, így fontos a körültekintő előzetes vizsgálat, hogy megállapítsuk mi a legmegfelelőbb eljárás a rések bezárására.

Részletek
fokep

Fogaink megfelelő karbantartása nem csak esztétikai kérdés. Ha a fog letört, nagymértékben szuvasodott, vagy eltávolításra került, akkor fogpótlásra van szükség.

Részletek
2021. 04. 20.

Pulpotómia

fokep

Ahhoz, hogy megértsük miért szükséges egy szuvas fogat fogtöméssel ellátni és hogyan kerülhető el a fog elhalása, elengedhetetlen tudnunk hogyan épül fel fogazatunk, továbbá meg kell ismernünk azt a folyamatot is, ahogy a fogszuvasodás kialakul.
Nem győzzük kiemelni, mennyire fontos a megelőzés, így az alábbi sorok elolvasása bízunk abban, hogy prevenciós hatással lesz majd olvasóinkra.

Részletek
főkép

A fehér fogak mindannyiunk számára fontosak, hiszen egészséget és ápoltságot sugároznak. Azonban fontos, hogy a kétes eredetű, gyors és látványos eredményt ígérő szerek helyett szakorvosi segítséget kérjünk a kívánt cél elérése érdekében. A fogfehérítés szakértelmet és megfelelő utánkezelést is megkövetel. Tavasz közeledtével rendelőnkben is egyre több szépülni vágyó páciensünk választja a fájdalommentes fogfehérítést.

Részletek
0. Dr. Maráz Kinga treatment planning1

Egy fog elvesztése nagyban ronthatja életminőségünket, azonban a fejlett technika és az orvostudomány segítségével ma már kiváló minőségű, tartós és esztétikus megoldásokat nyújthatunk pácienseink számára. Dr. Maráz Kinga Dentoalveoláris szájsebész szakorvos bevezet minket a fogbeültetés megtervezésének és a kezelés folyamatának rejtelmeibe aktuális blogcikkünkkel.

Részletek
Dentoplant Szeged

Sokak számára már a fogászati szűrővizsgálaton való részvétel is valóságos rémálom, azonban rendkívül fontos a szemléletváltás, hiszen, ha rendszeresen megjelenünk a fogszakorvos rendelésén, úgy akár elkerülhetjük a későbbi kellemetlen beavatkozásokat.

Részletek
IMG_7207_főkép

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a szabadban gyermekeinkkel, előkerülnek a biciklik, a görkorcsolyák és a focilabda is. Ennek következtében sajnos sűrűbbé válnak a fogbalesetek, ahol a tejfogak vagy a már maradó fogak jelentősen sérülhetnek.
Az alábbiakban Dr. Vadász Anna kollégánk segít eligazodni a fogak traumás sérüléseinek ellátásában.

Részletek
1P9A9036_resize fokep

Dr. Maráz Kinga tollából született blogcikkünkből átfogó információt kaphat az ínygyulladásról, annak okairól, típusairól és tüneteiről és professzionális kezelési lehetőségeiről is olvashat!

Részletek
főkép - implantátum

Hazánkban a 65 év felettiek több, mint 25%-a teljes fogatlansággal él. A hiányzó fogak pótlása nem csupán esztétikai kérdés, hiszen a fogazat épsége a teljes emésztőrendszer egészségére kihat.

Részletek
fokep

Gyakran ébred fájó állkapoccsal vagy fejfájással? Állkapcsa ropog vagy kattog, amikor kinyitja és becsukja a száját? Amennyiben igen, Ön feltehetően fogcsikorgatásban érintett.
Alábbi blogcikkünkben Dr. Vadász Anna fogorvos kollégánk foglalta össze mindazt, amit a fogcsikorgatásról tudni érdemes.

Részletek
főkép - Dentoplant Szeged

Alábbi blogcikkünkben összegyűjtöttük azokat a legfontosabb műtét utáni teendőket, amelyeket érdemes megismerni és betartani annak érdekében, hogy a gyógyulás problémamentesen menjen végbe és a műtétet követő napok könnyebben átvészelhetőek legyenek.

Részletek
főkép-Dentoplant Dobó Nita-min

Dobó Huanita dentálhigiénikus kollégánk blogcikkéből megismerkedhet a dentálhigiénia fogalmával, illetve átfogó képet kaphat személyre szabott szájhigiéniás programunk működéséről és a dentálhigiénikusok professzionális munkájáról is.

Részletek
fokep -1P9A9000_resize másolat (1)

Bizonyára mindenki hallott már a fogágybetegségről, mégis kevesen tudják, hogy pontosan mit is jelent, milyen tünetei vannak, mi vezet kialakulásához és hogyan gyógyítható.
Olvassa el blogcikkünket és legyen tájékozott a lakosság 80-90%-át érintő fogágybetegséget illetően!

Részletek
főkép - Dr. Vadász Anna és Milla2 (1)

Hogyan gondoskodhatunk a romlásnak induló tejfogakról, milyen következményekkel járhat a tejfogak korai elvesztése és mi is az a helyfenntartó készülék? Dr. Vadász Anna kollégánk tollából született blogcikkből választ kaphat!

Részletek
Fokep - Dentoplant NobelBiocare On1  (1)

Ha implantációról van szó, akkor a Dentoplant Fogászati és Implantológia Rendelőben készülő munkáink nem a legolcsóbb megoldásokkal, hanem implantációink hosszú élettartamával, fogpótlásaink rendkívüli tartósságával és csavarozhatóságával versenyzünk.

Részletek
Dr. Maráz Kinga fogászat fogbeültetés implantátum másolat-főkép-min

A bölcsességfogak jellemzően az utolsóként előtörő maradófogaink. 18-25 éves kor körül várható megjelenésük, viszont már jóval korábban okozhatnak gondot.

Részletek
fokep-min

A fogszuvasodás, különböző fogágybetegségek, esetleg baleset okán elvesztett fogak pótlása nemcsak esztétikai és az ehhez kapcsolódó szociális, pszichés okok miatt fontos, hanem az egészségügyi kockázatok elkerülése végett is.
A Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelőben Dr. Maráz Kinga dento-alveoláris sebész szakorvos 20 éves szakmai tapasztalattal és kiemelkedő sikeraránnyal végez fogbeültetéseket.

Részletek
IMG_0801-min

Rendelőnkben elsődleges szempont, hogy minden páciensünk számára a lehető legmagasabb esztétikai és funkcionális igényt kielégítő megoldásokat nyújtsunk. Ezt a célt szolgálják az úgynevezett inlayek, azaz a fogbetétek is.

Részletek
IMG_5826

A fogszabályozás szakterületén dolgozó fogorvosok egyik legrangosabb rendezvényének, a 9. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Orthodontiai Kongresszusnak (The 9th International Orthodontic Congress) idén a Japán főváros adott volna otthont.

Részletek
01. EMS Profilaxis Master készülék a Dentoplant fogászaton Szegeden

Az irányított biofilm terápia (Guided Biofilm Therapy®) a dentálhigiéniai kezelések legmodernebb változata. A kezelés célja az íny feletti és íny alatti biofilm alapos és rendkívül kíméletes eltávolítása. Az irányított biofilm kezelés egy kockázatértékelésen alapuló, nyolc lépésből álló kezelési protokoll, mely a szájüreg egyensúlyát és hosszútávú egészségét segít fenntartani.

Részletek
0.2_logozni

A sikeres gyökérkezelés nem ér véget azzal, hogy elkészül a gyökértömés, hanem ugyanolyan fontos része, hogy megfelelő koronai felépítéssel lássuk el a fogat. A Dentoplant Fogászati Rendelőben szakorvos kollégáink a legkorszerűbb kezelési módszerekkel mentik meg a gyökérkezelt fogakat.

Részletek
Dentoplant Nobel implantátum Szeged2

Páciensünk életében új fejezet kezdődik és ismét felszabadultan mosolyoghat. Dr. Maráz Kinga vezető szájsebész kollégánk a napokban készült el egy olyan kezeléssorozattal, mellyel sikerült visszaállítani a gyermekkori balesetben sérült két jobb felső metszőfog esztétikáját, ezúttal fogbeültetéssel.

Részletek
Dentoplant fogászat Szeged koronavírus védekezés

A SARS CoV-2 vírusfertőzések okozta járvány berobbanása és az a tény, hogy cseppfertőzéssel terjed, szükségessé tette a Dentoplant Fogászati magánrendelő felkészítését az ellátó személyzet és a páciensek egészségének megőrzésének érdekében.

Részletek
1. Dr. Maráz Kimga és Dr. Joseph Kan

2019. Október 17.-19. között Budapesten került megrendezésre az „Urban kemény- és lágyszövet regenerációs szimpózium“, amely a szájsebészettel és szövetregenerációval foglalkozó szájsebész kollégák kiemelt szakmai programja.

Részletek
1.Udvariné Béres Zsüliet és Dobó Huanita

A Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelőt két dentálhigiénikus kollégánk: Dobó Huanita és Udvariné Béres Zsüliett képviselte 2019. október 11.-én, Budapesten a Dental World Kongresszus keretei között megrendezésre került EMS továbbképzésen.

Részletek
2019 szegedi Fogorvosnapok 3 másolat

A Dentoplant fogorvos kollégái október 3.-5. között a Szegedi Tudományegyetetmen megrendezésre került Szegedi Fogorvosnapok tudományos programsorozatán vettek részt. A szombati napon meghívott neves vendégelőadók a csontpótlás aktuális kérdésein túl a fogászat egyes szakterületeinek szoros együttműködésének szükségességére hívták fel a figyelmet.

Részletek
01_IMG_5862

Dr. Vadász Anna kollégánk a hétvégén a IV. Szegedi Nemzetközi Orthodontiai Szimpóziumon vett részt. A szakmai fórum elnökének, Dr. Segatto Emil PhD. egyetemi docensnek köszönhetően a tudományos rendezvény tiszteletbeli vendége és előadója az Egyesült Államokban a fogszabályozás szakterületén iskolateremtő Dr. Ravindra Nanda professzor volt, aki a University of Cunnecticut Emeritus Professzora.

Részletek
IMG_4478

2018. június 2.-án a Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelő dentálhigiénikusai, Dobó Huanita és a Udvariné Béres Zsüliet két napos továbbképzésen vettek részt Budapesten, a Nobel Biocare szervezésében.

Részletek
01_inygyulladas_terhesseg

A Dentoplant Fogászati Rendelő második alkalommal csatlakozik ahhoz a szájápolás jelentőségét népszerűsítő ún. „Egészséges íny napja” programhoz, amely az Európai Paradontolóusok Szövetségének (EFP) kezdeményezésére járja be a világot.

Részletek
03_Kepernyofoto_2017-08-06_-_14.40.02

2017.10.27. – Budapesten első alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi csont és lágyrész regenerációs szimpózium az Urbán Regeneration Institute rendezésében.

Részletek
01_2017_iny_napja

Rendelőnk Dr. Maráz Kinga vezetésével az “Egészséges Íny Napja” alkalmával csatlakozott az Európai Paradontolóusok Szövetsége (EFP) és a Magyar Paradontológiai Társaság által indított prevenciós népszerűsítő kampányhoz.

Részletek
01_inaki 2

A Nobelbiocare éves sympoziumának vendégeként látogatott Budapestre az esztétikus implantológiai megoldások „nagymestere“, Dr. Inaki Gamborena. Az implantátumok körüli kötőszövet átültetések témájában napjaink legkeresettebb szakértője.

Részletek
Albrektsson

A szájsebészeti és implantológiai szakterület ikonikus alakját, Prof. Dr. Tomas Albrektssont (University of Göteborg) köszöntötte Dr. Maráz Kinga kollégánk a Budapesti Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája által szervezett Paroimplant 2016 kongresszuson.

Részletek
02_dr. Maráz Kinga Szeged

A Symposium Szeged hagyományos rendezvényeit megelőző napon, 2016.május 5-én a fogágybetegségek felismerésével és kezelésével foglalkozó workshopot tartottak Szegeden a berni egyetem professzorai. A rendezvényen rendelőnket Dr. Maráz Kinga képviselte. 

Részletek
03_Cortellini és Tonetti elméleti kurzus

Dr. Maráz Kinga, rendelőnk vezető fogorvosa április első hetében Firenzében, Parodontológiai plasztikai sebészeti kurzuson vett részt a TangramOdis srl. szervezésében. Az ínyplasztikák témájában méltán világhírű szerzőpáros, Dr. Pierpaolo Cortellini és Prof. Mauritio Tonetti nevével fémjelzett fogágy plasztikai sebészeti mesterkurzus mind elméleti, mind a gyakorlati szempontból az egyik legkiemelkedőbb képzés Európában.

Részletek
2

Dr. Maráz Kinga a NobelBiocare meghívására vett részt a Zürichben megrendezett fogászati implantológiai előadói tréningen. A többnapos program és továbbképzés lehetőséget adott, hogy az európai országokat képviselő kollégák megismerhessék egymás munkáját és tapasztalatot cseréljenek a Nobel fogbeültetések sebészeti és azokat kiegészítő implantátciós protetikai kérdésekről.

Részletek
1_paroimplant_2015

2015. november 20-21 között Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen rendezték meg a Paroimplant 2015. kongresszust, melyen a Dentoplant Fogászati és Implantológiai Rendelőt több kollégánk is képviselte.

A három napos rendezvényt megelőzően, 2015. november 19.-én Dr. Maráz Kinga az International Team for Implantologist (ITI) magyar tagjai részére rendezett Study Club Meeting-en vett részt.

Részletek