Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

A fogágybetegség napjainkban is népbetegségnek számít, megszüntetése nemcsak a fogak, de az általános egészségünk megőrzése érdekében is fontosabb, mint gondolnánk. Ha időben fordulunk szakemberhez és visszajárunk a gondozási programba, akkor önfeledten mosolyoghatunk idős korunkban is, és nemcsak a mozgó fogak és az ínyvisszahúzódás kerül el minket, hanem több belgyógyászati kórképtől sem kell aggódnunk.

 

A fogágybetegség gyakoribb, mint gondolnánk

A fogágybetegséget 2010 óta a világ 6. leggyakoribb megbetegedéseként tartjuk számon. A fejlett országok lakosságának közel fele érintett valamely típusában és a világ népességéből pedig 750 millióan érintettek a súlyos formáiban. A hazai helyzet ugyancsak elkeserítő, mert a fogágybetegség hazánkban népbetegségnek számít.
Magyarországon tízből nyolc felnőtt érintett.

 

Mi az a parodontológia?

A fogágyat latinul parodonciumnak, a fogágybetegséget, azaz a fogágy gyulladását pedig parodontitisnek nevezzük. A parodontológia a parodoncium (fogágy) betegségeivel és kezelésével foglalkozó önálló szakterület a fogászaton belül. A parodontológia kezelési lehetőséget biztosít az egyszerű ínygyulladás megoldásától a tartószövetek sorvadása miatt mozgathatóvá váló és reménytelen fogak megtartásáig.

 

Mit nevezünk fogágybetegségnek?

A fogágybetegség egy olyan gyulladásos betegség, amely a fogakat körülvevő ínyt, csontot és a parodontális ligamentumokat együttesen érinti. Kialakulása lassú folyamat és kezdeti fázisa kevés panasszal jár. Ez a panaszmentes kezdet az oka annak, hogy olyan sok páciens már előrehaladott stádiumban fordul hozzánk. A fogágybetegséget a köznyelv gyakran ínysorvadásként említi, pedig ez az elnevezés nem helyes. A fogágybetegségnek igen jelentős vonása, hogy a gyulladás mélyre terjed, azaz nem csak az íny gyulladásáról van szó, az íny alatt lévő többi tartószövetet is érinti, melynek eredménye a fogak mozgathatóvá válása és végső esetben elvesztése.

 

A fogágybetegség szoros kapcsolata egyes általános megbetegedésekkel

A fogágybetegség kezelése kiemelten fontos, mert a fogágyon keresztül a véráramba kerülő baktériumok több, a szervezetet érintő kórkép és betegség kialakulásáért tehetők felelőssé.

Szakirodalmi adatok támasztják alá, hogy a fogágybetegség növeli a:

  • II. típusú cukorbetegség,
  • a szív- és érrendszeri megbetegedések,
  • az időskori dementia és
  • a koraszülés,
  • a kisebb magzati súly kialakulásának kockázatát.

A fenti összefüggések ismeretében az Európai Parodontológusok Szövetsége (European Federation of Periodontology) külön munkacsoportokat hozott létre annak érdekében, hogy a fő irányok (diabetes, cardiovascularis, terhességi diagnosztika, dementia, Altzheimer kór) szakértői folyamatosan kiértékeljék a legújabb kutatások eredményeit. Az EFP honlapján elérhetőek a folyamatosan frissülő kutatási eredmények. Mivel a fogágybetegség megakadályozható és karban tartható, megelőzéssel sok-sok komplikáció elkerülhető.

Az olyan életmóddal kapcsolatos tényezők, mint a dohányzás, stressz, kóros elhízás, cukorbetegség és egészségtelen táplálkozás mindkét betegség súlyosbodását okozhatják. Ezért kiemelkedően fontos mind a fogágybetegség, mind a kardiovaszkuláris betegségek korai diagnózisa és megelőzése. A gyógyulási esélyek növelése érdekében fontos előrelépést jelentene a fogorvos és a belgyógyász közös gyógyító munkája.

https://www.efp.org/gum-disease-general-health/

 

A fogágybetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések kapcsolatáról

(Perio & Cardio Project)

A szív- és érrendszeri betegségek és a fogágybetegség között sok tekintetben találunk hasonlóságot: mindkét megbetegedés világviszonylatban gyakori, krónikus, nem fertőző betegség, melyek előfordulása nagy esetszámot érintenek és gyakorisága az életkorral növekszik. Tudományos vizsgálatok sorozata igazolta az összefüggést a két betegség között. A fogágy gyulladása -majd az abból a véráramba jutó kórokozók és toxinjaik- áttételesen növeli a szívinfarktus, a szívelégtelenség és a stroke kialakulásának kockázatát.

Vizsgálati eredmények támasztják alá a következő összefüggéseket a fogágybetegség fennállása esetén:

  • nagyobb a valószínűsége, hogy szív- és érrendszeri megbetegedés alakuljon ki. A szívkoszorúereket borító plakk összetétele kedvezőtlenebb lesz. (de Boer et al., 2014).
  • nagyobb valószínűséggel alakul ki myocardiális infarctus, vagy a szívkoszorú ereket érintő betegségek. (systematic review Dietrich et al., 2013)
  • gyakrabban alakul ki cerebrovaszkuláris infraktus és stroke. (Sen et al., 2018)
  • gyakrabban alakulhat ki perifériás artériás megbetegedés (PAD), mint egészséges egyénekben (Yang et al., 2018)

(Periodontitis and cardiovascular diseases: Consensus report Published in the Journal of Clinical Periodontology on Feburary 2020)
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7218770/

 

Fogágybetegségek és a cukorbetegség kapcsolata

(Perio & Diabetes Project)

A fejlett nyugati országok lakosságának közel fele érintett valamilyen típusú fogágybetegségben és a világ népességéből 750 millióan érintettek súlyosan.
A fogágybetegség és a cukorbetegség közti kapcsolat kétirányú. Cukorbetegek körében jól ismert a lassabb sebgyógyulás és a gyulladásos betegségekből való lassabb felgyógyulási idő. Ezek a mechanizmusok vezetnek oda, hogy cukorbetegek esetében a fogágybetegség is súlyosabb lehet. Ugyanakkor egy fennálló, kezeletlen fogágybetegség megemeli a vércukorszintet, ezzel megbillentve az anyagcserét, majd hosszabb idő alatt ennek nyomán cukorbetegség is kialakulhat.
Cukorbetegek részére tehát nagyon fontos a megelőzés. A rendszeres dentálhigiéniai gondozással, a plakk és fogkő eltávolításával megszüntethető a fogágytasakok gyulladása.
(Summary of the epidemiological evidence on the effect of periodontitis on diabetes (based on the systematic review and meta-analysis by Graziani et al. 2018)

 

Szájüregi egészség a várandósság alatt

(Oral Health & Pregnancy Project)

A fogágybetegség és a koraszülés, illetve a kisebb magzati súly közötti összefüggést több szakirodalmi adat is alátámasztja. Az összefüggés ismeretében az Európai Parodontológusok Szövetségének (EFP) munkacsoportja több útmutatót is kidolgozott páciensek és szakmai teamek részére egyaránt. Az EFP honlapjáról mindenki számára hozzáférhető és letölthető egységes megelőzési tervvel és szakmai irányelvekkel támogatja az érintetteket.

Az EFP a fogágybetegség és a terhességi komplikációk szoros kapcsolata miatt önálló projektként emelte ki a terhesek szájüregi prevencióját. Az „Oral Health and Pregnancy Project “- amely a 2018 év vezető nemzetközi programja volt– a legutóbbi tudományos eredmények összegzését követően számos tanáccsal szolgál azokat a lépéseket illetően, hogy milyen módon biztosítható terhesség alatt a száj egészséges állapota. Ezeket az irányelveket a parodontológia világszerte elismert legkiválóbb kutatói fogalmazták meg és ezek számos legújabb tudományos kutatási eredményen nyugszanak.

A munkacsoport az alábbi 3 fő kérdéskört részletezi mind a várandós páciensek, mind a professzionális szakmai teamek oldaláról:

  • A terhesség során kiemelkedően fontos a szájüregi egészség fenntartása.
  • Hogyan kapcsolódik fogágybetegség a terhesség?
  • Milyen módszerekkel előzhető meg a fogágybetegség a terhesség alatt?

Az európai központ segítséget ad mind a harminc nemzeti parodontológiai társaságnak, hogy megszervezzék és elindítsák saját nemzeti kampányukat az „Oral Heath and Pregnancy” (Szájüregi Egészség és Terhesség) címen, akár hasonló portálon, akár szórólapok vagy egyéb publikációk révén, azzal a céllal, hogy az irányelveket népszerűsítik.
http://oralhealthandpregnancy.efp.org/

A fentiek alapján elmondható, hogy a megfelelő rendszerességgel elvégzett szakorvosi ellenőrzés által olyan betegségek, és nem kívánt következmények is elkerülhetők, amelyek nagyban ronthatják életminőségünket.
Rendelőnkben professzionális eljárásokkal derítjük fel pácienseink rizikófaktorait, és szükség esetén a páciens igényeivel együttműködve készítjük el kezelési tervét.

Dr. Maráz Kinga
Dentoalveoláris szájsebész szakorvos

 

További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!