Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

Csillogó gyermekszemek, ablakban várakozó kis csizmák, édességhegyek… Nem vitás, hogy a december az édes örömök hónapja a gyermekek számára is, így az ünnepek közeledtével úgy gondoltuk, hogy egy blogcikk keretében összefoglaljuk mindazt, amit a gyermekek érdességfogyasztásáról tudni érdemes.

 

Édességfogyasztásra vonatkozó jó tanácsok!

Habár gyermekeink édességfogyasztását mindenképpen célszerű kontrollállni, teljesen megvonnunk azért nem kell. A legpraktikusabb, ha kijelölünk egy napot, vagy akár egy-egy dedikált napszakot a finomságok elfogyasztására, hiszen a legkárosabb, egy kicsit csipegetni az egész nap folyamán. Inkább egy alkalomra érdemes irányítani a nassolást, majd utána fogat mosni.

Azt sem mindegy, hogy milyen nassolnivalót fogyaszt gyermekünk, hiszen kevesen tudják, de a kekszek és cukorkák károsabbak, mint a csokoládé! A csokoládé ugyan édességnek számít, de a fogakra gyakorolt hatását illetően ellentmondóak az eredmények: a jó minőségű, legalább 70 százalék kakaótartalmú, minél alacsonyabb cukortartalmú étcsokoládé, nem olyan káros, mint a többi édes finomság. A CBH extract (CacaoBeanHusk/ kakaóbab héj kivonat) csökkenti a strepptococcus fajok növekedési arányát a szájban, így akadályozva meg azok káros hatásait.

 

Hogyan hatnak az édességek a tejfogakra?

Lepedék gyerekek és felnőttek szájában egyaránt képződik. Ez a ragacsos réteg megtelepszik a fogínyen, a fogakon, majd a benne lévő baktériumok az általunk elfogyasztott ételekben található cukrokból táplálkoznak. A baktériumok savat termelnek, ami még hosszú idővel az étkezés befejezése után is megtámadhatja a fogat, még több idő elteltével pedig megkezdődik a fogzománc eróziója. Azzal, hogy cukros ételeket fogyasztunk, egyben a szájüreg baktériumait is tápláljuk. Ahogy már sokszor hallhattuk: fokozott cukortartalmuknak köszönhetően nem tanácsos cukorkát, cukros üdítőt, cukrozott gyümölcsleveket, kekszeket és süteményeket fogyasztani, étkezések között pedig kerüljük a nassolást!

 

Ráadásul a tejfogak szuvasodása könnyebben bekövetkezik, többek között azért, mert a zománc vastagsága feleakkora, mint a maradó fogak esetében, így ez valóban vékony rétegnek mondható. A fogszuvasodás akár már fél-egy évvel a fogáttörés után bekövetkezhet. Megjelenési formáit tekintve megkülönböztetünk lassabb progressziójú (cariessicca) formát, amely esetében viszonylag kemény, barna felszínek láthatók, illetve gyors progressziójút (carieshumida), amelynél a kemény szövetek fellazulnak és puhává válnak.

 

Érdemes fejben tartani!

Egyes tápanyagok tartalmaznak a fogszuvasodás (caries) kialakulását gátló, protektív faktorokat. Így pl. a tej, bár laktózt tartalmaz, fogszuvasodást megelőző hatású, mivel kalcium-, foszfor-, casein- és zsírtartalma ellensúlyozni képes a tejcukor (laktóz) fogszuvasodást előidéző hatását. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a sajtok is anticariogen – fogszuvasodást megelőző – hatással rendelkeznek. A kemény sajtok fogyasztása a nyálelválasztás stimulálásával növeli a nyál pH-ját, továbbá megemeli a plakk kalciumkoncentrációját, ezek a többszörös hatások védenek a fogzománc demineralizációjával szemben. Az étkezés végén fogyasztott sajt a nyál-pH megemelésével kedvező hatású az elfogyasztott édességek, ill. gyümölcsök után.

Sokat tehetünk tehát gyermekünk tejfogazatának épségéért, ha az elfogyasztott finomságok után egy pohár tejjel vagy egy kis sajttal is megkínáljuk őket.

 

Összefoglalva: nem kell megvonnunk gyermekünktől a nasikat, de jó ha tudjuk, hogy a kisgyermekkortól kialakított helyes és tudatos édességfogyasztás nagyban hozzájárul az egészséges fogazat kialakulásához és megtartásához.

Dr. Vadász Anna

További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!