Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

Interjút készítettünk Dr. Vadász Anna fogszabályozó szakorvossal, aki főállásban a Szegedi Tudományegyetem ÁOK Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika, Craniofaciális szakrendelésén dolgozik, délutánonként pedig Újszegeden, a Dentoplant Fogászati Rendelőben kezel pácienseket.

Dr. Vadász Anna kollégánk a fogszabályozáson belül is speciális területen, egy teamben dolgozik: craniofaciális rendellenességek komplex ellátásában vesz részt klinikai munkája során. Szabadidejében hosszú évek óta fotózik, és csodálatos természetképekkel ajándékozza meg környezetét. Több hazai és külföldi pályázaton és kiállításon szerepeltek sikeresen a képei, legemlékezetesebb elismerése 2011-ben volt, amikor hazánk legnagyobb természetfotós pályázatán elnyerte Az Év Ifjú Természetfotósa címet.

 

Volt-e olyan meghatározó élmény a tanulmányai során, ami elindította a fogszabályozás szakirány felé?

Amikor első osztályos koromban megkaptuk a feladatot, hogy rajzoljuk le magunkat dolgozó felnőttként, én és a barátnőm is fehér köpenyes orvosokként ábrázoltuk magunkat gyerekek között. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a kép mennyire meghatározó lesz az életem során. Az évek teltek és bennem egyre pontosabban körvonalazódott a cél és az, hogy ehhez milyen utat is válasszak majd. A gimnáziumi éveim után sikeresen felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karára. Tisztán emlékszem, hogy az első éves nyári gyakorlat során a fogszabályozáson töltött idő volt számomra leginkább meghatározó élmény. Már akkor éreztem, hogy a későbbiekben ezzel szeretnék foglalkozni, így a diploma megszerzése után elkezdtem a 3 éves szakfogorvosi képzést. Most, 20 évvel később, beteljesült az, amiről hétévesként legbelül álmodoztam, hiszen 2021 novemberében sikeres fogszabályozó szakvizsgát tettem. Hálás vagyok mindenkinek, aki az utamat segítette és büszke vagyok, hogy az ország legkiválóbb fogszabályozó specialistájától tanulhattam.

 

A fogszabályozó kezelésről elsőre a gyermekkori fogszabályozás jut eszünkbe. Egyre többet hallani azonban arról, hogy felnőtt korban is végezhető fogszabályozó kezelés. Milyen esetekben javasolt felnőtteknek a fogszabályozás?

Igazából számos esetben. Mindannyiunk számára fontos az emberi kapcsolatokban az első benyomás, egy harmonikus, magabiztos mosollyal pedig egyből pozitív energiát tükrözünk. A felnőttkori fogszabályozás tervezésében az esztétikai igény mellett nagyon fontosak az orvosi és egészségügyi szempontok is. A szabályos, rendezett fogazat és a harmonikus állcsont közötti viszony előfeltétele a kiegyensúlyozott működésnek, a hosszantartó egészséges, szuvasságtól és fogágybetegségtől mentes szájüregnek. Felnőtt fogszabályozó kezeléssel idősebb életkorokban is javíthatjuk a rendellenes működést, kiváló eredményeket elérve.

A felnőttkori fogszabályozás szükséges lehet pótlások előkészítésénél is, például, ha egy implantátum számára kevés a hely és célunk rést nyitni a fogszabályozóval, vagy foghiány mellett bedőlt fogak felegyenesítésénél. Front torlódás megszüntetésénél, és még számos egyéb esetben szintén a fogszabályozás jelentheti a megoldást.

Ma már az elváltozások súlyosságától függően, és a kezelési céloknak megfelelően sokféle készülék és technológia áll rendelkezésünkre.

Tudni kell azonban, hogy állcsontnövekedéssel felnőtt korban már nem számolhatunk, így az állcsontok szintjén is észlelt komplex dento-skeletális elváltozás korrekt ellátása olykor állcsont áthelyező műtét szükségességét jelentheti.

 

Még kívülálló számára is érezhető a választott szakirány egyedisége és specialitása. Összefoglalná pár szóban mi is ez laikusok számára kissé szokatlan nevű craniofaciális szakterület, állcsont ortopédia?

A fogszabályozás nem kizárólag a fogak mozgatásáról szól. Az állcsont ortopédiai kezelések által az állcsontok kedvezőtlen méretének, pozíciójának korrigálása történik a növekedési időszak alatt. Ez kivehető és rögzített fogszabályozó készülékkel is lehetséges. A növekedési időszak után viszont, állcsont áthelyező műtéttel érhetőek el azok a változások, amelyeket a növekedés ideje alatt, részben vagy teljesen meg lehetett volna oldani konzervatív úton, azaz csak fogszabályozó kezeléssel.

A kombinált orthodonciai-sebészi kezelés lehetővé teszi olyan eltérések sikeres korrekcióját is, melyek kizárólag fogszabályzó kezeléssel nem, vagy csak kompromisszumok árán lennének kezelhetőek. A műtét akkor válik szükségessé, amikor a fő probléma nem a fogak pozíciója, hanem a fogakat hordozó állcsontok helyzete. A fogak mozgatását biológiai tényezők korlátozzák, így a fogakat nem lehet károsodás nélkül olyan mértékben mozgatni, hogy azok az őket tartó csontstruktúrán kívül kerüljenek. Emiatt, az eltérések egy része nem kompenzálható a fogak szintjén. Az orthognath sebészet, az állcsontokon végzett olyan műtéti beavatkozás, melynek célja, hogy javítsa az állcsontok egymáshoz és a cranio-facialis komplexum többi régiójához való viszonyát. Az orthodonciai-sebészi kezelés célja az esztétika, a funkció és a stabilitás egyensúlyának megteremtése.

A kezelési terv elfogadásakor fontos megérteni, hogy állcsont-ortopédiai műtétek előtt a két állcsont fogait egymástól függetlenül szabályozzuk a műtéti szempontok szerint, így a kezelés idő előtti megszakítása a kiindulási állapotnál rosszabb eredménnyel is járhat! Emiatt a betegnek a kezelés megkezdése előtt érdemes végleg elköteleznie magát a kombinált orthodonciai-sebészi kezelés mellett, vagy visszautasítani azt. Ez egy olyan terápiás út, amely visszafordíthatatlan, és komoly egészségkárosodás veszélye nélkül nem félbeszakítható. A tájékozott betegbeleegyezés és a megfelelő kommunikáció elengedhetetlen és ezekben az esetekben még fokozottabb jelentőséggel bír!

Számos műtéttechnika ismert napjainkban, melyeket képzett sebészek fejlesztettek, tökéletesítettek, és napjainkban hazánkban is rutinszerűleg alkalmaznak a maxillofaciális sebészeti centrumokban. A különböző állcsontdeformitások megoldására különböző műtéttechnikai megoldások elérhetőek. Nagy általánosságban elmondható, hogy a műtétek érinthetik a felső- vagy az alsó állcsontot is, valamint bizonyos esetekben mindkettőt. Szükség lehet továbbá a felső állcsont tágításához is műtéti segédletre, ha a tágításra a koponya varratok csontosodása után kerül sor. A műtétek megtervezése igen komoly analóg-laboratóriumi, vagy digitálisgrafikai folyamat, melyet általában a fogszabályozó szakorvos végez. Ez sok esetben csak az előkészítő fogszabályozás után véglegesíthető. A személyre szabott sebészi-orthodonciai tervről mindig a multidiszciplináris terápiás team tud pontos tájékoztatást adni.

 

Milyen esetekkel foglalkozik a Dentoplant Fogászati Rendelőben?

A fogszabályozó szakrendelésre érkezett gyermek és felnőtt páciensek ellátásával foglalkozom, emellett mosolytervezést és esztétikus tömések készítését is rendszeresen végzem. Számomra nem csak a hobbim, hanem a hivatásom is teremtő, alkotói folyamat, melynek során egy funkcionálisan és esztétikailag is ideális, harmonikus mosoly elérésével visszaadhatjuk a páciens önbizalmát, ezzel nem csak betegségeit, hanem a lelkét is gyógyítva.

 

Beszéltünk arról, hogy szabadidejében szeret fotózni. A fotózás és a fogászat vajon jól megférnek egymás mellett?

A fotózás és a fogorvosi tevékenység egymással szorosan összekapcsolódó folyamat. Munkám során rendszeresen készítek fényképeket (intra-, extraorális fotókat) a pácienseimről. A fogszabályozás esetében ez egyrészt dokumentációs kötelezettség, hiszen egy alaposan megtervezett kezeléshez nélkülözhetetlen a standardizált, magas minőségű fotóanyag. Másrészt megkönnyíti a pácienssel való kommunikációt és nagy segítségül szolgál akár egy hosszan tartó kezelésnél a változások nyomon követésében.

 

További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

 

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!