Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

Az iskolai fogászati szűrővizsgálatok szezonjával a barázdazárás témája is évről évre felszínre kerül. Mind a szülők, mind a gyermekek szeretnék részletesebben megtudni, mi is az a barázdazárás?
A barázdazárás egy olyan megelőző gyermekfogászati kezelés, amellyel a maradó fogak korai védelme biztosítható a fogszuvasodással szemben. Egy olyan fájdalmatlan beavatkozás, melynek során a fogorvos nem használ fúrót, mert még nincs rá szuvasság.
A frissen előtört – azaz még nem szuvas- maradó őrlőfogak védelmére fejlesztették ki ezt a módszert. Mivel az első maradó őrlőfogak már 5-7 éves kortól előbújnak és sokkal hajlamosabbak a szuvasodásra, érdemes még időben élni a lehetőséggel és a gyermekfogorvos tanácsait megfogadni.

 

Miért a barázdák szuvasodnak gyermekkorban?

Megfigyelték, hogy gyermekkorban a mélyen barázdált őrlőfogak felszínei és az azokon jelen lévő úgynevezett rizikóbarázdák kezdenek el elsőként szuvasodni. Különösen igaz ez az elsőként megjelenő maradó őrlőfogra, a hatosra, amely az ötödik tejfog mögött bújik ki úgy, hogy előtte nem esik ki tejfog. Ezt azért fontos tudni, mert sok szülő várja a fogváltást és a kihulló tejfogakat, de előfordulhat, hogy már akár 5-6 éves korban látható a szájban az első maradó őrlőfog. Ezek a területek kiemelten hajlamosak a fogszuvasodásra, mivel nehezen tisztíthatók és ételmaradékok, baktériumok gyűlhetnek össze bennük. A barázdazárás során ezeket a rágófelszíneket a tisztítást követően egy speciális anyaggal feltöltjük, ezáltal védőréteget képzünk a sérülékeny fogfelszínre.

A korai szuvasodás megelőzésével a fogak egészsége megőrizhető. Sok későbbi panaszt előzhetünk meg azzal, ha frissen előtört maradó fogak rágófelületén lévő barázdákat feltöltjük fényre kötő és fluoridot leadó lakkal. A barázdazárás egy olyan megelőző fogászati beavatkozás, amely 80%-ban csökkenti a fogszuvasodás kockázatát a 6-11 éves korcsoportban. (Int J Clin Pediatr Dent 2021 Jan-Feb;14(1):41-45. Effectiveness of Sealants Treatment in Permanent Molars: A Longitudinal Study: Mimoza C. ,Giulia M, V. A. Malagnino and I. Malagnino)

 

Mikor célszerű a barázdazárást elvégezni?

A barázdazárás a frissen előtört (a megjelenést követő 1. hónapban) maradófogakon a legideálisabb elvégezni. Ez a gyermek érettségétől függően 5-6 éves korban valószínű) Így a kezdettől fogva szuvasság mentesen megőrizhetőek a fogak, mert nem volt ideje a baktériumoknak megtelepedni. Amennyiben később végezzük el a barázdazárást, nagyon alaposan mérlegelni kell, hogy a barázda ép-e, mert szuvasság esetén már nem szabad lezárni.

 

A barázdazárás előnyei:

  1. Megelőzés: A barázdazárás segít megelőzni a fogszuvasodást, ami a leggyakoribb krónikus betegség gyermekkorban. Korai megelőző kezelésként megfelelő időben alkalmazva jelentősen csökkentheti a későbbi fogászati problémák kockázatát.
  2. Tartós védelem: A barázdazáró anyagok általában tartós védelmet nyújtanak a fogszuvasodás ellen, gyakran évekig hatékonyak maradnak. Ez idő alatt a fogak mineralizáltabbá válnak, és a gyermekek elsajátíthatják a helyes szájhigiénés szokásokat.
  3. Könnyű és fájdalommentes eljárás: A barázdazárás egy viszonylag egyszerű és fájdalommentes eljárás, amelyet a fogorvos általában egyetlen látogatás során elvégezhet. Nincs szükség érzéstelenítésre vagy fúrásra, így a gyermekek számára kevésbé stresszes, mint más fogászati beavatkozások.
  4. Költséghatékonyság: Bár a barázdazárás költségei változhatnak, hosszú távon költséghatékony megoldás lehet, mivel segít elkerülni az olyan későbbi, drágább fogászati kezelések igénybevételét, mint például a fogtömések, gyökérkezelések vagy akár fogpótlások készítését.

 

Mi a barázdazárás menete?

0. Vizsgálatat, melynek során a fogorvos meggyőződik arról, hogy biztosan nem indult-e szuvasodásnak a barázda, időben történik- e a kezelés. (Már megkezdődött fogszuvasodás esetén nem elegenedő a barázda bezárása, ilyen esetben alaposabb tisztításra van szükség)

1. A fog tisztítása, polírozása: A barázdazárás első lépése a kezelendő fog alapos tisztítása polírozó kefével és pasztával.

2. Smear layer eltávolítás: A már megtisztított barázdák mentén színes zselével kezeljük (savazzuk) a fogzománcot. Ezáltal a fogzománc legfelső rétegében megnyitjuk a mikrotubulusokat, ezzel pedig nagyobb tapadási felszínt hozunk létre a barázdazáró anyag számára.

3. A barázdazáró anyag behelyezése során egy kis precíz fecskendőből a megtisztított barázdákat „feltöltjük” a barázdazáró anyaggal. Ezek az anyagok úgy lettek kifejlesztve, hogy képesek legyenek behatolni a fogkefe sörtéi számára elérhetetlen kis résekbe, és ott megtapadjanak.

4. Gyermekfogászati kontrollvizsgálatok során a fogorvos ellenőrzi, hogy nem esett-e ki vagy kopott-e el a barázdazáró anyag. Ezek az anyagok biokompatibilisek, tehát akkor sem okoznak semmi problémát, ha esetleg kiesnek.

 

Melyek a korszerű gyermekfogászati barázdazáró anyagok ?

A barázdazáró anyagok az évek során jelentősen fejlődtek, napjainkban több igen korszerű termék áll rendelkezésre:

1. Kompozitok: A kompozitok olyan műgyanta alapú anyagok, amelyek széles körben használatosak a fogászatban. Ezek az anyagok esztétikailag is vonzóak, mivel színeik a fog színéhez igazíthatók.pl. Ultraseal XT Hydro (Plus) barázdazáró és folyékony kompozit, vagy a 3M™ Clinpro™ Sealant barázdazáró

2. Üvegionomer cementek: Az üvegionomer cementek olyan anyagok, amelyek képesek vegyileg is kötődni a fogak ásványi anyagaihoz és fluoridot bocsátanak ki. pl: GC Fuji Triage, ami egy magas fluoridleadású radiopaque tulajdonságú üvegionomer barázdazáró anyag

3. Kompomerek: a kompozitok és az üvegionomer cementek tulajdonságait ötvözik. Ellenállóak és esztétikusak, mint a kompozitok,valamint fluoridot bocsátanak ki, mint az üvegionomer cementek. pl: DyractSeal

Éljenek a lehetőséggel és előzzük meg közösen a gyermekkori fogszuvasodást! A rendszeres gyermekfogászati kontroll vizsgálatok során kollégáink időben jelzik a szülőknek a barázdazárás szükségességét és javasoljuk a kezelés elvégzését.

További blogcikkek a témában: https://dentoplant.hu/a-tejfogak-szuvasodasarol

 

Dr. Vadász Anna
Fogszabályozó szakorvos

További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!