Dentoplant fogászati és implantológiai rendelő - Szeged

BLOG

Bizonyára mindenki hallott már a fogágybetegségről, mégis kevesen tudják, hogy pontosan mit is jelent, milyen tünetei vannak, mi vezet kialakulásához és hogyan gyógyítható.

Olvassa el blogcikkünket és legyen tájékozott a lakosság 80-90%-át érintő fogágybetegséget illetően!

 

Mi a fogágybetegség?

A fogágybetegség a fogakat körülvevő ínyt, csontot és a parodontális ligamentumokat együttesen érintő, kiterjedtebb gyulladás, melynek kialakulása lassú folyamat és kezdeti fázisa kevés panasszal jár. Többek között ez a panaszmentes kezdet is az oka, hogy olyan sok páciens már előrehaladott stádiumban fordul hozzánk. A fogágybetegséget a köznyelvben gyakran ínysorvadásként emlegetik, pedig ez az elnevezés nem helytálló. A fogágybetegség nem csak az íny betegsége, hanem pont az a lényege, hogy a gyulladás már az íny alatt lévő többi tartószövetet is érinti, melynek eredménye a fogak mozgathatóvá válása és végső esetben elvesztése.

De ne menjünk ennyire előre, mivel pont az a célunk, hogy a kezdeti tünetek megjelenésekor szűrjük ki a fogágybeteg pácienst és megfelelő kezeléssel a gyulladást megállítsuk, állapotát karban tartsuk, ezzel is megelőzve a fogvesztést.

 

A fogágybetegség általános tünetei

Ha lepedék halmozódik fel az íny közelében, akkor ott előbb-utóbb gyulladás alakul ki, amelynek tünete lehet:

  • fogínyvérzés
  • az íny fájdalma
  • a fogágy duzzanata
  • a fogágy fájdalma
  • a fogágy váladékozása
  • ételbeékelődés a fogak közé
  • fogak mozgathatóvá válása, vagy eldőlése, elvándorlás
  • az íny lehúzódása a fognyakakról
  • fognyaki érzékenység
  • szájszag

Az íny egészsége megfelelő szájhigiéniával megőrizhető, az íny gyulladása megelőzhető, de a kialakult fogágybetegség már speciális kezelést igényel.

 

Mi okozza a fogágybetegséget?

A fogágybetegség több formája ismert, mégis általánosságban elmondható, hogy a leggyakoribb oki tényező a lepedék és a fogkő, azaz lényegében a bakteriális biofilm. Ezért különösen fontos a szájhigiénia helyreállítása, kezelése és hosszú távon a gondozása. Itt nem csak az adott pillanatban elért gyógyulás az eredmény, sokkal nehezebb a gyulladásmentességet hosszú távon fenntartani.

kiváltó tényezők:

  • plakk, lepedék
  • fogkő

kockázati tényezők:

  • dohányzás
  • belgyógyászati kórképek pl. 2. típusú cukorbetegség
  • egészségtelen, nem megfelelő táplálkozás
  • stressz
  • genetikai predispozíció
  • életkor

 

Modern mikrobiológiai módszerek a fogágybetegség diagnosztikájában

Ismerünk néhány olyan baktériumot, melyek jelenléte a biofilmben ártalmas és kezelés nélkül mélyre terjedő gyulladást eredményezhetnek. Ezek a fogágybetegséget súlyosbító baktériumok laboratóriumi teszttel kimutathatók.

A Dentoplant Fogászati Rendelőnkben naponta végzünk fogágybetegségre gyanús pácienseknél mintavételt, melyet speciális mikrobiológiai PCR technikával laboratóriumban vizsgálnak. A kész eredmény már tartalmazza, melyik fogágybetegségre utaló baktériumokat találtak a mintában és ezek milyen antibiotikumra érzékenyek.

A fogágybetegség kimenetelét súlyosbító speciális baktériumok:

  • Prevotella intermedia
  • Porphyromonas gingivalis
  • Agregatibacter actinomycetemcomitans
  • Treponema denticola

A mikrobiológiai eredmények birtokában a fogágybetegséget kezelő, gyakorlott szakember egy pontos kezelési tervet állít össze az ajánlások szerint. Az eredmény ismeretében a kezelés menete hatékonyabbá tehető vagy annak megfelelően egyedileg módosítható.
Fogágybetegségek megelőzésében és kezelésében rendelőnk a legkorszerűbb módszerekkel segíti és gondozza pácienseit.

Tudjon meg többet a fogágybetegség kezeléséről weboldalunkon: http://dentoplant.hu/szolgaltatasok/fogagybetegseg-kezelese

 

A fogágybetegség gyakoribb, mint gondolnánk

A fogágybetegséget 2010 óta a világ 6. leggyakoribb megbetegedéseként tartjuk számon, amely becslések szerint világszerte több, mint 700 millió embert érint. A hazai helyzet ugyancsak elkeserítő, mert a fogágybetegség hazánkban népbetegségnek számít. Magyarországon tízből nyolc felnőtt érintett valamilyen formában. Hazánkban a fogágybetegség okolható a legtöbb fog elvesztéséért.

 

A fogágybetegség szoros kapcsolata egyes általános megbetegedésekkel

A fogágybetegség kezelése azért is kiemelten fontos, mert a fogágyon keresztül a véráramba kerülő baktériumok több, a szervezetet érintő kórkép és betegség kialakulásáért tehetők felelőssé. Szakirodalmi adatok támasztják alá, hogy a fogágybetegség növeli a II. típusú cukorbetegség, a szív és érrendszeri megbetegedések, az időskori dementia és a koraszülés, valamint a kisebb magzati súly kialakulásának kockázatát.
A fenti összefüggések ismeretében az Európai Parodontológusok Szövetsége külön munkacsoportokat hozott létre annak érdekében, hogy ezen 4 fő irány (diabetes, cardiovascularis, terhességi diagnosztika, dementia, Altzheimer kór) szakértői folyamatosan kiértékeljék a legújabb kutatások eredményeit.

A kardiovaszkuláris betegségek és a fogágybetegség sok tekintetben hasonlóak: világviszonylatban gyakori, krónikus, nem fertőző betegségek, melyek előfordulása nagy esetszámot érint és gyakorisága az életkorral növekszik. Tudományos vizsgálatok sorozatai igazolták az összefüggést a két betegség között. A fogágy gyulladása növeli a szívinfarktus, a szívelégtelenség és a stroke kialakulásának kockázatát.

Az olyan életmóddal kapcsolatos tényezők, mint a dohányzás, stressz, kóros elhízás, cukorbetegség és egészségtelen táplálkozás mindkét betegség súlyosbodását okozhatják. Ezért kiemelkedően fontos mind a fogágybetegség, mind a kardiovaszkuláris betegségek korai diagnózisa és megelőzése. A gyógyulási esélyek növelése érdekében fontos előrelépést jelentene a fogorvos és a belgyógyász közös gyógyító munkája.

 

A fogágybetegség típusainak korszerű csoportosítása

Az ínygyulladások és a különböző típusú fogágybetegségek diagnosztikája egy nemzetközileg elfogadott egyezményes klasszifikációs rendszerhez igazodik.

A fogágybetegségek egyezményes besorolását először 1999-ben vezették be, melyet 2018 óta egy új, egyezményes klasszifikáció váltott fel. Ez a 2018-as klasszifikáció az AAP (American Academy of Periodontology) és az EFP (European Federation of Periodontology) közös munkacsoportjai által kidolgozott olyan rendszer, mely jóval pontosabb meghatározást tesz lehetővé. Kidolgozásában közel 100 szakember vett részt világszerte ismert intézetekből.

(Forrás: PDF J Clin Periodontol. 2018;45:45(Suppl 20);S1–S8
A new classification scheme for periodontal and peri‐implant diseases and conditions – Introduction and key changes from the 1999 classification
Jack G. Caton | Gary Armitage2| Tord Berglundh | Iain L.C. Chapple|
Søren Jepsen | Kenneth S. Kornman | Brian L. Mealey | Panos N. Papapanou | Mariano Sanz | Maurizio S. Tonetti)

A fogágybetegségek jelenleg használt csoportbeosztása nem tesz különbséget a krónikus és az agresszív formák között. A fogágybetegség klasszifikációjában stage (stádium) és grade (típus) stádiumbeosztást vezettek be.

A 2018-as klasszifikáció egy olyan összefoglalással kezdődik, amely definiálja a fogágy egészségét és a fogágybetegség négy stádiumát. A legenyhébbtől (Stage 1) a legsúlyosabbig (Stage 4) négy csoportot vezet be. A betegség súlyosságának rizikóját és mértékét három másik kategóriába sorolja a leglassabb progressziótól (Grade A) a leggyorsabbig (Grade C). A beosztás figyelembe veszi az olyan rizikófaktorokat, mint dohányzás és az együttesen előforduló betegségek, mint pl.: a cukorbetegség jelenlétét.

 

Tudjon meg többet a fogágybetegségekről!

2019-ben az Európai Parodontológusok Szövetsége (European Federation of Periodontology) és a Svájci Parodontológiai Társaság olyan tudásbázist indított el, amely a fogágybetegségekről ad részletes és pontos felvilágosítást az érdeklődőknek. Az új internetes felületetet már magyar nyelven is olvashatják.
A kezdeményezés célja, hogy a páciensek pontos tájékoztatást kapjanak a fogágybetegségek kialakulásáról, a bevált vizsgálati módszerekről, a kezelés lehetőségeiről és a megelőzésről. A lakosság tájékoztatásán túl a rizikócsoportok kiemelése és tájékoztatása szintén fontos célkitűzés, ezért a közeljövőben további tartalmakkal tervezik bővíteni ezt az információs weboldalt. A szakmai részt a Berni Egyetem Parodontológiai Tanszékén dolgozó kollégák állították össze.
Részletes információk: https://www.periodontal-health.com/

Összegezve, a fogágybetegség népbetegségnek számít, megszüntetése nemcsak a fogak, de az általános egészségünk megőrzése érdekében is kiemelt fontosságú. Ha idejében kezeltetjük a fogágyunkat, fogainkat, akkor önfeledten mosolyoghatunk idős korunkban is, és elkerülnek minket a mozgó fogak és az ínyvisszahúzódás.

Forrás

 

További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!

Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!