A fogak nyaki részén kialakult kopásokat, léziókat, vagy fognyaki szuvasságokat többféle különböző behatás okozhatja. A fognyaki lézió kialakulásának ütemétől, a lézió mélységétől függően igen változatos lehet a klinikai kép is, egyesek az ingerekre jelentkező erős fájdalom miatt keresik fel fogorvosukat, mások mély kopásokkal is panaszmentesen használják fogaikat.
A fognyaki léziók témaköréhez szorosan kapcsolódik az ínylehúzódások kialakulása is, tekintettel arra, hogy a gyökérfelszínnek először szabaddá kell válnia ahhoz, hogy azon valamilyen elváltozás kialakuljon. A fogak nyaki részén kialakuló ínyrecessziók kezelése és prognózisa az okok felderítésével szoros kapcsolatban működik, azaz semmiképpen sem általánosíthatunk, hogy minden esetben fognyaki töméssel kell ellátni ezeket a fogakat. Alapos kiértékelést követően lehet a kezelésről döntést hozni, ami a fognyaki töméstől az ínyrecesszió sebészeti korrekciójáig terjed. Mindkét esetben csak alapos szájhigiéniai kontroll mellett van esély a gyógyulásra.
Mit nevezünk fognyaki léziónak?
A specialista fogorvos már egy vizsgálat során sok mindent megtud a páciensekről. A fogak nyaki részén lévő ínylehúzódások alatt a fogban a keményszövetben kialakuló anyaghiányok, elváltozások szintén az életmódról árulkodnak.
A fognyaki léziók típusai:
- caries
- abrázió
- abfrakció
- erózió
Caries:
azaz fogszuvasodás, amely a fog keményszövetét felpuhítja. A fognyaki területen is gyakran kialakul, általában nem megfelelő szájhigiénia vezet a lepedék ínyszél mellett való felhalmozódásának.
Abrázió:
azaz kopás pl.: túl kemény fogkefe, túl erős fogmosási technika, erősen abrazív fogkrém rendszeres használata során a fog szövetében károsodást, nyaki kopást okoz. Erősen fogmosó pácienst a helyes fogmosásra kell először megtanítani, mert az erős fogmosással teszi tönkre az ínyét, majd idővel bekoptatja a „ék alakban” fognyakat.
Abfrakció:
A fogak túlterhelése károsodást okozhat a fognyaki keményszövetekben, ilyen túlterhelődéshez vezet a fogcsikorgatás, korai érintkezések és a parafunkciós mozgások. (Basic erosive wear examination BEWE scoring system 2008.)
Erózió:
Azaz a fogak maródása, savak okozta kioldódása. A savak eredetüktől függetlenül károsodást okozhatnak a fogakban pl.: refluxbetegség, sav pipettázása. Egy fogászati kezelési terv felállítása során rizikófaktorként tartjuk számon. A refluxbetegség, fokozott gyomorsav termeléssel járó egyéb kórképek kiszűrése és kezelése szintén nagyon fontos. Vizsgálat során vannak a refluxra utaló jelek, pl.: az alsó, hátsó őrlőfogak belső oldala lényegesebben rosszabb állapotban szokott lenni, mint a többi fogfelszín.
Arról, hogy a fognyakról lehúzódott íny helyreállítható-e ínyplasztikai beavatkozással, csak alapos vizsgálatot követően tud még egy tapasztalt szakorvos is döntést hozni. Egyes esetekben valóban az ínyplasztika tökéletes prognózissal tökéletes megoldást eredményez és a fognyaki érzékenység is megszűnik. Előrehaladottabb recessziók, a feszes íny hiánya, vagy nem megfelelő szájhigiénia esetén a műtéti eredmény nem marad fent hosszú távon.
On the value of the 2017 classification of phenotype and gingival recessions
GiovanPaolo Pini Prato, Riccardo Di Gianfilippo: 24 October 2020
https://doi.org/10.1002/JPER.20-0487
Mi a megoldás? Tömés, vagy ínyplasztika?
A foggyökér szuvasodását tömés készítésével látjuk el, ha nagyobb üreg alakult ki, vagy aktív szuvassággal állunk szemben. Ezekben az esetekben úgynevezett fognyaki tömést készítünk.
A bonyolultabb kérdést a nem szuvas nyaki léziók és azzal kombinált ínyrecessziók kezelése jelenti. Minden esetben egyedi kiértékelési folyamat eredménye, hogy továbbengedjük-e ínyműtétre az adott pácienst. Többnyire, amikor az ínyrecesszió mértéke azt megengedi és nincs a gyökérfelszínen szuvasság, sem korábbi tömés, akkor egy jó szájhigiéniájú, motivált páciensnél tervezhető fogágy plasztikai beavatkozás, azaz ínyplasztika.
Amennyiben a fentiek alapján úgy tapasztalja érintheti Önt is a fognyaki kopás esete, keresse fel rendelőnket, ahol kollégáink maximális szakértelemmel, alapos vizsgálattal várják, és amennyiben szükséges tájékoztatják a kezelés menetéről.
Ha többet szeretne olvasni a témában ajánljuk Önnek alábbi blog cikkeinket:
https://dentoplant.hu/a-fognyaki-erzekenysegrol
https://dentoplant.hu/szolgaltatasok/fogagybetegseg-kezelese
https://dentoplant.hu/a-fogszuvasodas-tunetei-es-kezelese
Dr. Maráz Kinga
dentoalveoláris sebész szakorvos
További információkért, személyre szabott tanácsadásért keressen bennünket bizalommal az alábbi telefonszámon +36 30 264 5024 vagy kérjen konzultációs időpontot az űrlap kitöltésével!
Érdekességekért, aktualitásokért, friss hírekért kövesse Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!